Óh, a sas meg a vakondok,
fenn és lenn, s közben a gondok
rendesen nyomasztják lelkedet.
Te vagy a gondnok, s ki minden
tettet elkövet, nevetve vagy sírva tán,
lépjünk túl gyorsan e vitán, s ha
keresztül nézünk a szitán: van eleje
meg visszája is mindennek itt,
legyen igazi, vagy hamis valamid,
tiéd, s kedveled, ha nem akarod,
akkor is megy veled, kísér, akár
a gondok, s mindegy mit mondok:
mosolyt érzek arcodon e rímek
hallatán, s e nevetés átsegít minden
keserű, vagy tragikus balladán.