„Izzadság csorog,
érzem hátamon
nehéz terheket
hordok vállamon.

Befűt a nyár és
a rosszakarat,
szám is kiszárad
e percek alatt.

Várok, csendben állva,
mikor súlyt a sors,
hozva igazságot
s elfogyna a "bors".

De nincs ítélet fentről,
hallgat ma az éj:
"Csak magam dönthetek,
mástól ne remélj..."

Emelem arcomat,
gerincem ép. Így
áll fel mindig,
ki őrzi jellemét.

És lesz holnapom!
Ígérem néktek is.
Csak az lész vélem,
ki most sem hamis.