Egy szürke este
Fellegekbe kapaszkodik az éj,
Míg ránk terül, de Te mesélj,
Légy emberül társam.
Visszajöttem Pestre.
Telekre vitt utam szombaton,
S fűnyírás után folytatom
Félbehagyott vágyam.
Megtalált a beste.
Feledve magányos estemet,
Nem kímél szellemet, stílemet
Rögvest sírba vágja.
Konfrontációt keresve
Nevetve, emelt stílusában,
„Frankót” mond mindig a mában,
Ez hite virágja.
Csak kértem egyre,
Kissé esengve, őrízve nyugalmat,
Rendet, de idézve „Talleyrendet”
Szitkot szór, hiába.
Felmászom e hegyre.
Nem személyeskedve találok
Megoldást az ügyre, míg állok,
S itt vár a várta.
Nem várok kegyre.
Jó Attilám vezérel bentről,
S bár jöttem egész lentről
Kezemben a hárfa.
Világ köröttem festve,
S pörögtem, hogy társaim nézzem
Te maradtál csak utolsó vitézem.
Állj mellém drága!
