Döcögős decihős
Hej Fánika, mit rejt a lélek-ládika,
ugye érzést, élményt, emlékeket,
vagy csak elfeledett régi kellékeket?
Én előbbit hiszem, s az enyémet viszem
bárki elébe, bőségszarúval szórom ölébe
ha nyitott, kíváncsi rám, ez van Fánikám.
S a tükör, ez egyre kíméletlenebb barát,
nem mutatja nékem sosem farát,
csak egyre jobban rovátkolt arcomat,
mely nyomokkal örökíti napi harcomat,
kudarcomat és sikereimet, ha vannak-
léteznek egyáltalán ma még ilyenek.
Bár lélekben az éveket nem ismerem,
ugyanúgy nézek ki: ablak - két szemem,
csak valahogy - hihetetlen de - bölcsebb
vagyok, mint utódaim, s más fiatalok.
Átadom nékik is, ha igénylik, ha kell,
de hívó szómra - bár ez fájó - kevés felel.
Az ő bajuk, vetem le magamról a gyászt,
Mit felelősségem, ki kiáltana "vigyázzt".
Ők, a jövő nemzedéke építsen új utat,
ki a jó megoldásokért a múltban is kutat.
S ekkor, másokkal együtt szükség lehet rám
Jöjj majd újra velem, hát ez van Fánikám!
|
|