Fullextra.hu

:
A vén Gamal tudott valamit. Napégette homlokán összeszaladtak a ráncok, így félrevonultan ült már napok óta, nem nagyon szólt senkihez. Valami magas idegenek jártak nála annak elôtte, néhány napig voltak velünk, s folyamatosan az öreggel, meg az elüljáróval beszélgettek. A határban egy szabad térségen cövekeket szúrtak a földbe körben, s a kör közepéről méregettek valamit este és hajnalban. Minden falunkbéli tudta, hogy valami baj van, csak még nem tudtuk, hogy mi. Egyik este láttam - mert néha leselkedtem ám utána - hogy az öreg lázasan magyaráz valamit vezetônknek Manetonak, aki láthatóan kételkedve fogadta szavait. De ô csak mondta, mondta. Távolabbról figyeltem a sötétben, nem hallottam jól semmit, csak kétségbeesett taglejtéseit érzékeltem, ahogy az égre mutogatott. Nem szoktam ilyen késôn kinn lenni, és általában nem figyeltem felfelé, de most észrevettem, hogy az égen valami ûj jelent meg. Egy csóvát hûzó égítest felé mutogatott az öreg, s nyughatatlanul mondta, magyarázta a magáét. Nem telt belé sok idô másnap a falu jelentôsebb embereit hívta Maneto magához, sôt még a szomszéd falu elôljáróiért is küldött, hogy jöjjenek. A nagy tanácskozásnak az lett a vége, hogy ûj munkamegosztást találtak ki mindenkinek. Összehívták a falubelieket, s elmondták, hogy nagy hideg és áradás köszönthet ránk nemsokára, ezért földalatti mentshelyet és lakóhelyeket kell építenünk, ha át akarjuk vészelni a bekövetkezhetô csapást. A férfiak elŒször kétkedtek, de az égi jel nyomán abbahagyták addigi tevékenységüket, csoportokba szervezôdtek, s a közeli dombhoz vonultak. Az ott lévô barlangban kezdtek követ kitermelni, ûj járatokat ásni, ahogy ez késôbb kiderült. Egyre többen dolgoztak bent, mind több szerszámra volt szükség, s nekünk fiûknak is segítenünk kellett a kivájt törmelék kihordásában. Éreztem mindenkin, aki ott munkálkodott, hogy szemhunyás nyugtuk nincs, nagyon igyekeznek. Kiderült munka közben, hogy nem a kô kitermelése érdekében dolgozunk, hanem hogy a barlangból az egész közösséget befogadó földalatti laköhelyet készítsünk. Az elöljárók sokat gondolkoztak rajta, hogyan tudják biztosítani lennt a levegôt, mert a fáklyák, melyek fényénél dolgoztak egyre többször elaludtak ott lennt. Két másik faluból is érkeztek férfiak, a domb másik oldalán is el kezdték verni a köveket, s készítettek ûj vájatokat a mélybe. Eközben az asszonyok a földeken és az állatok mellett dolgoztak tovább. Ki volt adva, ki mit csinál, s szigorûan elôvették azt, aki nem tett a megbeszélteknek megfelelôen. Látszott nagyon komoly dologról lehet szó, mert apám is kora reggeltôl késô estig lent dolgozott, de csak anyámmal susmogtak eddig, nem tudtam mirôl. Ma délben azonban apám abbahagyta a munkát, hazament. Kiderült pihenni, mert este ûjra visszament folytatni a fejtést. Kérdésemet végre komolyan véve mielôtt elment, elmondta, hogy az az égitest, amely üstökösként ott rohan az égen, s már annak felét bejárta - a bölcsek szerint - valószínûleg vissza fog térni, s akkor nagy baj lesz. Azonban azt, hogy mit jelent pontosan a nagy baj, nem mondta. Nehéz munkával teltek a napok, mindenki arra gondolt, mi lesz, ha az üstökös valóban visszatérve nekünk rohan. A földfelszín alatt egyre-másra ûjabb helyiségek, sôt ûjabb szintek keletkeztek. Nem gyôztük már elég messze hordani a kibányászott törmeléket, ûtban voltak mindenütt a törmelékkupacok. Gamal néhány fiût már azzal bízott meg, hogy a felszínen tartsák a rendet, s megfelelô helyekre engedjék csak üríteni a kihordott kosarakat. A barlangok akkorára nôttek közben, hogy a birkanyájat is be tudták terelni a férfiak a felsô szintekre. Az asszonyok betakarították a termést, behordták a barlangba, majd onnan a férfiak az alsó szintekre továbbították. Sok deszka, gerenda is lekerült, hogy a legszükségesebb bûtorzat elkészülhessen. Mûltak a hetek, az üstökös közben eltûnt, s Gamal azt mondta most gyújt erôt a találkozásra. Beköszöntött a tél, s a munka üteme nem lassult sôt, nagyon kémlelték az eget a figyelôk éjjel nappal, nehogy váratlanul törtjön ránk a hívatlan látogató. Szerte a faluban több helyen is a figyelôk mellett tüzek égtek, hogy egy esetleges hirtelen riasztás esetén lássuk merre kell a mentshely felé menekülnünk. Egyik nap megérkeztek a szomszéd falvakból az asszonyok és gyerekek is, akik eddig otthonaikban éltek, folytatva a gazdálkodást. Maguk elôtt hajtották az állatokat, amelyekre rápakolták az összes megmenteni szánt holmit, valamint a tartalékokat. Gamal jóelôre kijelölte mindenkinek a helyét, s megkezdôdött a beköltözés. Nagyon közelgett a pillanat, amikor eldôl, találkozunk-e az égi látogatóval? Két nap alatt mindenki a kijelölt helyére került. Az állatok hangos bégetése, mekegése és bôgése ellenére, el tudtunk helyezkedni odalenn. Az idôsebbek közül páran nem voltak hajlandók leköltözni, de a falvak lakosságának nagy része, több mint 1000 ember lent töltötte napjait. A különbözô szintek egymástôl is elválaszthatók voltak, nagy gördíthetô kôlapokkal. Ezekkel lehetett megakadályozni, hogy éjjel más falu lakosai átjöjjenek hozzánk, vagy ragadozók jussanak a lenti lakóterekbe. Teltek a napok, s egyre rosszabb lett a levegő a földalatti terekben. Feltámadt a kétely, hogy elöljárónk feleslegesen végeztette el a hatalmas munkát az emberekkel, nem lesz semmiféle veszély S akkor egy nap – miközben a falu a föld alatt tengette életét - a figyelők egyszer csak vadul ordítozni kezdtek és rohantak a barlangba. Néhányan értek csak be, még kintről hallottuk a kiabálást, amikor a Föld megmozdult. Hatalmas rángás futott végig rajta, mintha feltámadt volna a vén golyóbis. A mennyezetről kőpor, kisebb darabok hullottak alá. S mi valamennyien lent térdeltünk a padozaton, s imádkoztunk, hogy túléljük a csapást. A rángás abbamaradt, nem hullott tovább semmi fentről, sütött a Nap, ahogy kinéztünk a nyiláson. Imáink meghallgattattak.
Nem tudom elmondani, hogy mi történt. Nem tudom szavakba önteni azt, amit átéltünk. Amit elmondok, csak hitvány árnyéka lehet a történteknek. Hosszú hónapok óta vártuk, illetve dehogy vártuk, megállítottuk volna az időt, hogy soha be ne következzék, amit a bölcsek jósoltak. Láttuk az üstököst az égen. A csillag húzta fáklyáját, s egyre nagyobb lett. Megmondták a bölcsek előre, bűnhődnünk kell, s ez lesz az Úr büntetése, mert vétkeztünk.. Volt, aki elvesztette a mértéket életében, s teljesen kicsapongóvá vált. Volt, aki öngyilkos lett, volt, aki messze földre akart utazni, hogy elkerülje a bajt. Megváltoztak az emberek, sokan kivetkőztek magukból. De hová meneküljünk mi, innen a hegyekből? Az összeült családi tanács úgy döntött maradunk, s kivárjuk sorsunk alakulását. Ahogy a száguldó fáklyás csillag egyre közelebb ért, mind nagyobb rettegés uralkodott el az emberek közt. A felénk hulló csillag egyre nagyobb, kiterjedtebb lett, érzékeltük, iszonyú sebességgel közeledik. Napról napra rápillanthattunk, ahogy a Földanya fordult, s el sem tudtuk képzelni végzetünk. Az utolsó napokban hallottuk a Föld morajlását, a korábban tüzet okádó hegyek újra kitörtek, hatalmas, izzó lávafolyások indultak meg belőlük lefelé, kráterük oldalán, az eget elsötétítették a kitörések hamufellegei. Az mindennél iszonyúbb volt. Mi itt a hegyekben épp láthattuk az utolsó perceket, ha oda mertünk nézni. Úgy látszott pont ránk zuhannak majd az égi jövevények, mert ahogy Földközelbe ért az üstökös több darabra vált szét.. A hulló csillagok mérete egyre növekedett, aztán ahogy közeledtek láttuk hegységnyiek azok is, mint ahol élünk. Menekülni lehetetlen volt és feleslegesnek látszott. Sokan barlangokban kerestek menedéket, hogy biztosnak vélt helyen próbálják átvészelni az eseményeket. Én látni akartam. A légkörhöz közeledve felizzottak és semmire nem hasonlítható irtózatos süvítő hangokat hallottunk. Hirtelen éreztük, hogy körülöttünk a légtenger megbolydul, vad szelek, forró fuvallatok keletkeztek, vérszínű eső hullt, amely belemart a tárgyakba, bőrbe ahová jutott belőle. Aztán a jövevények becsapódtak a Föld testébe. Nem a mi vidékünkön történt, de a becsapódás hatásait mi is szinte azonnal éreztük. Többször megrázkódott a föld, mintha haldokolna, s rogyadozó lábbal folytatná útját. Néhány a jövevények közül a tengerbe, illetve óceánba csapódhatott. Nyomukban hegynyi szökőár indult mindenfelé, letarolva és elpusztítva, megsemmisítve mindent, ami útjába került. A tengerparti népek, állataikkal, növényeikkel együtt, a városok, épületek, kultúrák mind eltűntek a Föld színéről. De nem menekültek meg a szárazföldek belsejének lakói sem. Az Özönvíz hegynyi áradata messze behatolt a kontinensek belsejébe, csak a magasabb hegyek és a távolság tudták útját állni. S nem egyszer jött a szökőár hulláma, hanem háromszor-négyszer is körbejárhatta a Földet, legalábbis később így lehetett következtetni a nyomokból. De az elvonuló áradat nyomán nem arra a tájra láttunk a hegyről, amelyet korábban ismertünk. Teljesen ismeretlen tájék tárult a szemlélő elé. A korábbi települések helyén lapos síkságok látszottak, amelyeket néhol az egykori épületek romjai, falak maradványai törtek csak meg. A partokon roncsok, kitépett fák, bokrok elszáradó, összegabalyodott erdei, és sok-sok állati és emberi tetem, amelyek émelyítő szagokat árasztottak bomlásuk révén. A hegyekben halak hullái bűzlöttek, ezerszámra hevertek a kagylók ott, ameddig elért az áradat. Fák tömegei derékba törve, vagy tövestül kitépve ágyazódtak a sótól kifehéredő, száradó iszapban. S legnagyobb meglepetésünkre többé nem láttuk a Napot és a Holdat sem. A derengő világosságból tudtuk ugyan, hogy elmúlt az éj szaka, de a napkorong, csak átsejlett a vastag, szürke felhőréteg felett, szürkésfehér világosságot árasztva a földlakókra. A visszahúzódó áradás nyomán kiszáradó földből kisarjadó növények satnyák, csenevészek voltak. Korábbi veteményeseink, gabonaföldjeink eltűntek, s csak a barlangokban maradt némi tartalék. Az elföldelt és az áradás után felfedett tartalékokból vethettünk, de vajh kibírjuk-e aratásig? Nemigen volt mit enni, még annak a maroknyi embernek sem, akik egymásra találtak a katasztrófa után. A korábban tapasztalt forró fuvallatok helyét az egyre hűvösödő, lehűlő éghajlat vette át. Teljesen megváltozott, fázott, éhezett a megmaradt világ.