Reményt vesztetten járom utam, amely sötét árnyakkal van tele, keresem az irányt, - merre? ekkor halk nesz töri meg a csendet. Fekete pillangó szárnya lebben, az éj sötétjében susogva félelmeim terhét hordozva, fájdalmam súlya alatt görnyed kecses törékeny teste. Ajkam hangtalan mozog, szólnék, kiáltanék felé, Szállj el! Szállj-csak suttogom, fájdalmam vidd messzire. Ha jő a hajnal talán-szebb napra ébredek.
