Mond hát el, mit én elmondani nem merek, kísért a múlt, a jövő csak képzelet. Fák lombjai halk éneket susognak, gondolataim közt, súlyos gondok megbújnak. Rebben a kéz, simítja a homlokot, a riadt tekintet, nem látja a csillagot. Porba hullva sajnálja magát, nem akarja látni a csodát.
