I.

Huncut a fiúgyerek -
mondom én - ravasz nagyon,
szoknyák alá tekinget:
vajon ott mi is vagyon?

Ám a lányka - drága kincs -
rejtegette - csalfa ő -
csak kis ruhácska, más nincs -
szól, s már libbenti elő.

II.

Büszke, szép a kisleány -
látom én - ha ráhagyom;
kíváncsi ő bizony - tán' -
s szeme villan gatyámon.

Ám fiunk se gyáva - sőt -
észrevette - félszegen -
oszt' máris a teendőn
jár az esze - rendesen -.

III.

A virágok illatán
kis ruhácska villan - Ó! -
mily bátor ez a leány,
s rákérdez csodálkozón:

- Figyelj! Tényleg nem lapos a pisilőd?
- Miért? Neked tényleg lapos? Ne hazudj!
- Ha mondom, elhiheted! Mutasd már meg!
- Már hogyisne... ha te is megmutatod.
- Becsapsz!
- Nem én!
- Jó, akkor egyszerre!
- Számoljunk!... Egy... Kettő...
- Hárrrr... rom...

Csoda történt
- minden igaz -
hegyes a fiúké,
az meg lapos - biz' az.

IV.

És csodák nyílnak azóta,
egyre gondolnak időnként
lányok és fiúk. Mióta?
Tán' mióta az ember él,
szeretjük e kis csínytevést.

2007-12-05