:
Ember voltál hóból,
új évre fiúk gyúrtak,
kis Frankensteinek,
bízva, hogy vízbe
életet lehelnek:
három gömb,
egy gúla,
amorf szénatomok,
zománc űrben
téli teremtményük
lelket kapott.
...
Szmogban szürkült fájdalmad,
szép új világod lassan meghasadt,
társtalan, fagyottan,
néha rigó ült válladra
halkan.
...
Most
tested tócsájában
hanyatt dőlve önmagad,
tavaszsugár nyit virágot
bálványod alatt.
Orrod árnya mutatja időd, utad:
tél-dél múlt,
a tér
visszavonhatatlanul
rád simult.
...
Tengelyében
melletted
még egyszer
atomszemedbe néztem,
tengerre indult cseppjeidből
szened merítettem.
...
A pillanat-csendben
még dobbant egyet szíved,
hisz ember voltál hóból,
gyúrt képlet.
(54 szó a szövegben) (212 olvasás)
