:
Persze nem futja be szívem borostyán,
mert ma este nem vagy itt,
csak kicsit máshol nézed ablakodból a monszun eső páráit.
Ezért kezem papírcsíkok után nyúl,
mit ma firkáltam itt, ott, amott,
munka közben titokban, utazóban, múlton túli elmúlóban.
Képzeld Kedves, délután a bölényes bükkösben,
vaddisznó dagonyákon és gyilkos galócákon át,
legyőztem egyedüllétem.
Szederindákon, zsurlókon, csillagmohákon át,
mik most is őrzik félelmeim lábnyomát,
szedtem neked egy köténnyi molyhoskát.
Fülemben csend és Dvorzsák…
Érzem, akkor az idő tájt megérezted a bodza és jázmin illatát...
Mindez májusi monszun alatt,
az erdő templomában,
hol szememből arcod simult a tájba…
Jambusaid felzengték újra a szépet.
(85 szó a szövegben) (270 olvasás)
