Valami itthagyott magamra,
az újraaszfaltozott terek
kopott foltjainak egyikén,
ahol az életre döbbenek.

Kezemben kis lapáttal állok,
szőke hajamon átfut a fény.
Az autógumi óriáskerék,
az égen a felhő: meselény.

Ingemből cérnaszál kandikál,
térdemen csupa kosz műremek.
Ha sírás facsarja kis szívem,
anyámhoz futok, gyógyítsa meg.

Valami ebben a múltban itt,
elengedte rózsaszín kezem.
Azóta együtt, két szökevény,
menekülünk át az életen.

2002. 04.