Azt mondják...(szösszenet)

Azt mondják…(szösszenet)

Azt mondják az idén is lesz tavasz. Kibomlanak a rügyek, virágba borulnak a fák, és barackillatú lesz a világ. Fészket raknak a madarak éppúgy, mint minden évben. Hogy a bárányfelhők azúrkékre festik majd az eget, és a fű újra mohazöld lesz. Illatozni fognak a gyapotfehér orgonák, és csilingelni a gyöngyvirágok. A feketerigók vidámabban motoszkálnak a fák alatt, és a harkály ismét végigvizsgálja az összes fát a sétányon. Hogy simogató lesz majd a szél, és a sovány napsugár hízni kezd. 
     Tényleg, tavasz lesz. Mégis, valahogy másképpen várom, mint régebben. Tudom, hogy levetem majd a kabátomat, és lecserélem a csizmát valami kényelmes cipőre. A meleg sálat is felváltja a nyakamban egy vidámszínű, lobogós kendő. Arcomon megjelennek az első szeplők, a szervezetemben pedig több lesz a D-vitamin. Talán, még többet fogok mosolyogni, mint eddig tettem. Megérkezik a gólyapár, és az ablakomban fészket raknak a fecskék. Persze megváltozik a hajnalok színe is. Egyre több bíbor és narancs ébreszti majd a Napot, eltűnnek a nehézszürke délutánok, és a napnyugta felveszi jácintpiros ruháját. A patak kövei csillogósabbra mosakodnak, és a gyerekek felpiszkálják a homokozókat. Hogy reggelente madárdalra ébredek majd, és virágokat ültetek az erkélyre. Kiviszem a temetőbe az első tulipánokat és jácintokat…
     De ki tudja. Ahogy telnek az évek, egyre kevesebbet várok a tavasztól, és úgy tűnik, mintha minden tavasz fakóbb lenne. Csendesebb és szerényebb. Csak van. Semmivel sem másabbak a napok, éppúgy jövök-megyek, dolgozom, és megélem a csendemet, ahogy télen. Csak valahogy jobban fáj, vagy tán csak másképp… De attól még tavasz lesz.

2013. március 4.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=23078