:
Szürke ült az összerezzent égre…
Valahogy nyomasztók lettek a reggelek,
keményen párnába feszülnek a kínok,
ólomnehéz lábbal és dacosan megyek,
bár néha még a Napnak hátat fordítok,
de nem kérem többé, hogy adj még valamit,
vagy hazudd nekem azt, szebb lesz majd a holnap,
hiszen nemrégen még virágok nyíltak itt,
az árnyak pedig maguktól elfakultak,
mégis szürke ült az összerezzent égre,
esőt szór a felhő és minden szomorú,
szemem sem nyitom fel semmitmondó fényre,
s talpam alól taposva visít fel a bú…
2013. március 19.
(84 szó a szövegben) (799 olvasás)