Nagy Ilona/pirospipacs: Őszmosoly

Sárgává ég az ősz a fákon,
melegét ringja sok levél,
megcsillan nyíló őszvirágon
- harmatban ébred már a tér -,

szédül a fény a bokrok alján,
átkúszik minden rejteken
- kérlek, egy kicsit most ne szólj rám,
engedd, hogy bennem szép legyen -,

arcomra csorog enyhe pírja,
édes - és mégis fájni tud -,
amíg lelkemet őszre írja, 
szemem zugába könnye fut,

mikor egy szép káposztalepke
libegőt játszva, könnyedén
cikázik előttünk keresztbe,
s mi mosolygunk. Az ősz, meg én.