Fertő a tó,miből			
Feszínre tör énünk		
Elvész aszellem		
Mi vezérelné létünk			

Felnőtt az ifjúság,			
Változik a mérték.			
Felbecsülhetetlen,
Az igazi érték.

De ki érti közülük,
Mi az a szeretet és a féltés,
Mi nem csak szintentart,
De emeli is a mércét.

Ami erőt ad,
Szívet megdobogtat.
Jöhet bármi vihar,
Csak menedéket adhat.

Ennél feljebb lépni
Így az tud ki „megért˝
Jóra vágyik makacsul,
S, az útról le nem tér.

Nem utolsó sorban,
Meghallod a hangot,
Mit mondhat egy szülő, egy tanár,
Vagy egy cellai gondnok.

Ezen az ajtón
Nincs más zár,
Lelkiismereted nyitja,
Mire most rátaláltál.

Megnyitod az ajtót,
S, tódul be a fény
Mit eddig,
Képzelni sem mertél.

Világlik a gondolat,
Miről elméd eddig lemaradt
Ezernyi emlék
Önti el agyadat.

Mi voltál eddig?
Mi az mi éltetett?
Az eszmék, miket az élet,
A fejedbe ültetett?

S, az éj sötétje is adhat,
Fénnyel teli töltést,
Mi világítja utadat,
E röpke élet terén.

Csillámlik az érme fénye,
De már nem verdes a szíved érte.
Felülírtad a régi programot,
Így lelked is megnyugodhatott.