Két szép kislányuk volt. Egy fővárosi 3. emeleti lakásban laktak. Ilonka egy intézménynél gazdasági vezetőként dolgozott. Férje már nem dolgozott, mert  néhány évvel azelőtt súlyos szívműtéten esett át. Kiméletes életmódra volt itélve, azonban otthon igyekezett mindenben segíteni a feleségének, vigyázott a gyerekekre, mikor nem mehettek ovodába. A sok megpróbáltatás nem volt romboló hatással a házasságukra, a családi életükre. Talán azért, mert náluk mindenben dominált a szeretet érzése.

Ilonka és Miklós szülei hívő emberek voltak. Erőszakkal nem kényszerítették gyerekeiket a vallás gyakorlására, azonban mindkét  nagy létszámú családban az egymás iránti szeretet, gondoskodás,igazi emberi magatartás  komoly szerepet játszott. Ilike és Miki számára a szülők  voltak igazi emberi magatartás példaképei.

A szüleik egyszerű emberek voltak. de a gyermeknevelés területén lehetett volna tölük tanulni.  Ili mesélte, hogy egyszer 12  éves korában édesanyja mielőtt munkába ment volna, rábizta a kenyérvásárlást. Ili  elfelejtkezett erről, a barátnőjével elcsevegték az időt.  A nagy családnak vacsorára nem volt kenyere. Ili nem szidást, verést  vagy hasonló büntetést kapott, hanem elég volt anya tekintete, és átérezni  a kialakult helyzetet, amit ő idézett elő. Megértette és örökre megjegyezte, hogy gondoskodni kell azokról, akik őt szeretik és sokat kap tőlük.

Miki is kapott  kisfiú korában "jó leckét". Apjának cipész műhelye volt. Miki gyakran beszaladgált, szeretet is ott lenni. Idős nénik, bácsik oda hordták az elkoptatott, elnyűtt lábbeliket és gyakran elidőztek ott. Szerette Miki hallgatni a jó régi időkről szóló történeteket, "huncut" dolgokról is eldiskuráltak. Apjának  egyszer el kellett sietnie valahová, fiára bízta a műhelyt. Miki megörült ennek, "szabadon" érezte magát, Olyat tett amit apja jelenlétében nem tehetett. Nagyon izgatta a fantáziáját, hogy mit rejteget apa a dobozokban a  legfelső pólcon. Felmászott egy három lábú kisszékre, arról leesett, de még egy konzervdobozt is  felborított, a fekete festék kiömlött egy pár cipőre. Apja megérkezett, körülnézett és csak annyit mondott: "Hát, fiam, későn megyünk ma haza, lesz elég munkánk. Holnap jönnek a cipőért".

Megismertük Ilonkát és Miklóst.Most a szomszédjaikról pár szót. Hogy hányan laktak a szomszéd lakásban, nehéz lenne megmondani, mert a jövés-menés állandó volt náluk,  mindig ismeretlen arcok  tüntek fel. Időnként áthallatszott a vita, veszekedés, sírás is.

Egyszer Ili fáradtan hazaért, nyítni akarta a lakásuk ajtaját, erős füstszag ütötte meg az órrát, azután észrevette, hogy a szomszéd ajtó résein szivárog a füst. Az ajtó zárva volt. Kopogott, kiabált. Senki nem nyította ki. Szolt a férjének, riasztoták a többi szomszédot is. Feltörték az ajtót. A konyha lángolt. A belső szobában  4 ember mélyen aludt, később derült ki, hogy kábítószer hatására mélyedtek el annyira. A gázlángot valaki égve hagyta, így keletkezett a túz. A  ház lakói cselekedtek, amig a mentő és a tűzoltó meg nem érkezett.

Következő jelenet Ilonka szeme láttára zajlott le akkor. Látta, hogy a szeretett férje siet a folyosón 1 vödör vízzel, leteszi a vödröt, kissé meginog, összeesik. Ezzel befejezte életútját, pedig segíteni akart még a tűzoltásban, a szomszédokon. Ő nem élte túl az eseményt. A kábítószert élvezők megmenekültek.

Évek teltek el azóta, azonban Ilike nem tudta elfelejteni azt az időszakot, mikor magára maradt a két gyerekkel, a hivatali ügyek  intézésénél a bürokrácia  keserítette életét, kevés segítséget kapott, a barátok, ahogy tudtak, segítettek.  Talán elviselte volna, ha valaki köszönetet mond azért, hogy a férjével együtt  megmentettek  a tűzhaláltól 4 embert.

Ebben a történetben a  szeretet nagyon egyoldalúnak bizonyult.