Egy bulgár családnál vendégeskedtünk a párommal két hétig. Mi felnőttek, a bulgárok és magyarok a kerti asztalnál ültünk, beszélgettünk, kerestük az ismerős orosz, angol, bulgár szavakat, kézzel-lábbal is magyarázkodtunk, elővettük a német "nyelvtudásunkat" is. Így csevegtünk, nevetgéltünk, szórakoztunk.

A bulgár gyerekek az udvaron játszottak, ők is elmerültek a saját játékaikba.

Mi felnőttek folytattuk a társalgást az útazásainkról, országokról, később a magyar nyelvről is beszélgettünk. Jöttek a vélemények a nyelv nehézségeiről, hogy milyen érdekes ez a nyelv stb. És végül a bulgár barátainkat tanítottuk kiejteni a "megegészségesedésünkre" szót és néhány hasonló nehézségű kifejezést. Hiába ismételtettük velük sokszor, nem sikerült hibátlanul kimondaniuk. A gyerekek arra szaladgáltak, itt-ott hallgatóztak, felfigyeltek a felnőttek kinlódására. Elvonultak a nagy kert egyik sarkába. És egyszer csak mind az öt gyerek megjelent előttünk, felsorakoztak a lurkók, egyikük intésére jó hangosan kórusban 3-szor kimondták a "megegészségesedésünkre" szót hibátlanul és tökéletes kiejtéssel. Szóhoz sem tudtunk jutni.

Hát, ebből az a tanulság, hogy az idegen nyelvtanulást érdemes elkezdeni minnél fiatalabb korban.

A bulgár házaspár, ahol laktunk, mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat országukban. Bemutattak nekünk sok nevezetességet, addig utaztattak bennünket, amig a kocsiuk el nem romlott. Ismerkedtünk a kulturával, népszokásokkal. Csodálatos két hetet töltöttünk Bulgáriában, hála Dimitrának és Nyikolának. Ők kimutatták őszinte szeretetüket a magyarok iránt, nagyszerű embereket ismerhettünk meg bennük.

Eljött a búcsúzás pillanata. A házaspár kikisért bennünket a pályaudvarra. Kedves párom az orosz nyelvtudását akarta villogtatni, miután átestünk a vámellenőrzésen. Ezt a tényt akarta közölni a vendéglátóinkkal. Megkerestük a vasuti kocsiban a helyünket és kinéztünk az ablakon. A házaspár ott állt és barátságosan integetett, mosolygott. És a párom ilyenkor komoly képével oroszul kijelenti: Vám konyec! Ez azt jelenti, hogy: VÉGETEK VAN! Szegény Dimitra és Nyikola! Azonnal elkomolyodtak, sápadozni kezdtek. Miért? Azért lesz végük, mert nagyon kedvesek voltak hozzánk?! Megmagyaráztam nekik, hogy a férjem csak azt akarta velük közölni, hogy vége van a vámellenőrzésnek. Így sikerült megnyugtatni a házaspárt. És végül jót nevettünk az eseten.