Cím: Halottak napján
Szerző: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit
(12-04-2008 @ 09:47 am)
:
Bözsi egy alföldi kisvárosban élte le az életét. A pletykákból tudta, hogy anyja megesett, a megrontója pedig eltünt ki tudja hová. 9 hónap múlva megszülte őt, Bözsit, nem kevés kínok között. De minek? Az anya csak pár napig ölelhette magához a csemetéjét, mert egy csúnya fertőzés és a magas láz hírtelen halálát okozta.
Bözsi egy gyermektelen rokonához került, akiben a "gyermekszeretet" csak szóban létezett, és aki arra várt, hogy a kislány felcseperedjen, hogy még egy szolgája legyen a házban. A nagyságának már volt két szolgája. Az egyik a férj, aki kora reggeltől dolgozott, gondozta az állatokat, ha elfáradt tántorogva ment a konyhába és a diványra dölt le. Ez egy régi ócska butordarab volt, azért is ki volt téve a konyhába. Rajta aludt éjszaka a másik szolga, a Bori. Szegény Bori nem sokat tudott a világról, de a házi munkát, leginkább a takarítást kitanulta. A boltba soha nem küldték, mert talán csak tízig tudott számolni, meg néhány betűt is ismert.
Neki elég gyakran csak az ételmaradékok jutottak. És a divány, mikor az úr nem foglalta el. Úgyanis a férj szívesebben itt heverészett, a feleség unott-untalan szövegét nem kellett hallgatnia, olyat, mint: "Drágám, ezt megtehetnéd nekem, köszönettel tartozol nekem, senki nem voltál, mikor hozzád mentem!" A férj hallgatta, de nem mert feleselni.
A "naccsága" délelött nevelte a kis Bözsikét, parancsolgatott a szakácsnőnek is, aki (elárulom a kedves olvasónak) nem más, mint a volt mostohája, csak erről a környéken senki nem tudott. Ezt a nőt még az apja hozta a házhoz, miután a felesége meghalt. Fiatal volt, szép volt az új asszony, és mindez roppant bosszantotta a "naccságát". Hogy a mostohája fiatal és nála szebb legyen! Szerencséjére az apja nem sokáig élvezte az új asszonnyal való nászt, mert rövidesen balesetett szenvedett. Temetés után az asszonyka a háznál maradt, a "naccsága" szakácsnője lett. Szegény örült is, mert nem volt hová mennie. Egy mellékhelyiséget a ház végében rendeztek be neki szobának.
Estefelé gyakran jöttek a vendégek, a "naccsága" barátnői. Itt lettek megtárgyalva a város ügyesbajos dolgai, a város polgártársainak részletes elemzései. Mondták, mondták, egymás szavába vágva. Természetes, hogy a város élete semmivel nem lett könnyebb, azonban a kiszivárgott pletykák néhány fehér népnek megkeserítették a napjaikat, nem kevés könny kiséretében. Arra is jó voltak ezek az esték, hogy a ház asszonya eldicsekedhessen az újonnan vásárolt (akciósan!) ruháival, hogy elmondhassa, mennyi vesződség van egy kis gyerekkel, de hála az ő arany szívének megtesz mindent ezért a szegény kis rokonért.
Meg is tett. Ahogy a kis Bözsike betöltötte a 3 éves korát, kikerült a konyhába. Az ablak alatt volt egy széles lóca, azt berendezték neki ágynak. Az egyik szobában mindig volt valamilyen vendég. Nem kell, hogy a gyerek tanuja legyen mindannak, ami ott és a háló szobában történik.
Ha beléptünk a kapun, egy hosszú folyosón találtuk magunkat. A nagy ház egy konyhából és két nagyméretű szobából állt. A konyhán keresztül lehetett bejutni a szobákba. A bejárattól balra volt a vendég szoba, jobbra a háló, ahol ablak sem volt.
Az élet rendszerint a konyhában zajlott. A főzés, a szolgák táplálkozása, tisztálkodás, alvás. A szobákat csak a "naccsága" és időnként a férj is használta.
Szombati napokon a házaspár befogatta a lovaskocsit, kiadták a szolgáknak az utasításokat és átkeltek a Tiszán, hogy behozzanak a tanyájukról tyúkot, szalonát és más mindent. Ilyenkor Bözsike jól érezte magát, mert a szakácsnő jól befűtötte a konyhát, főzte a töltött kápősztát, a húslevest. Ilyenkor átjött a szomszéd agglegény András is, és roppant érdekes dolgokról beszélgettek a nagyok. Bori ült a sarokban a hokedlin és szélesen mosolygott, ritkán szólalt meg. Mikor itthon volt a háziasszony, Bori arcán inkább a félelme tükröződött. Milyen feladatot fog kapni, hogyan értékelik a teljesítményét? Most nem kellett félnie semmitől. A szakácsnő pedig nagyon kedves asszony, titokban mindig kedveskedik Bözsikének és a Borinak valamilyen finom falattal. Egyszer a "naccsága" megfenyítette őt azért, mert Borinak nagyobb kenyeret szelt, mint ami járt volna neki.
Egy ilyen szombati napon a konyhában vidám hangulat volt, és Bözsike érdeklődéssel hallgatja, miről beszélgetnek a felnőttek. András szavaira felfigyelt:
- Szép és kedves nő volt az anyja. Saját kezemmel intézném el azt a fickót, aki cserben hagyta őt. De hasonlít rá a kislánya! - és Bözsikére nézett. A gyerek kérdezősködni kezdett az anyja felől. Most tudott meg róla mindent, amit eddig titkoltak. Egy fénykép is előkerült az anyukájáról. Ezentúl állandóan az édesről álmodozott, álmában beszélgetett vele, elmesélte neki mindazt, ami a kis szívét fájlalta. Bori elárulta a kislánynak, hogy egy hét múlva lesz a Hallottak napja . A "naccságáék" kimennek a temetőbe, hogy virágcsokrokat helyezzenek el a szüleik sírjára.
- Ott nyugszik édesanyád is a szomszédos sírban. Kérd meg a "naccságát", hogy téged is vigyen ki, - mondta Bori. - Lesz még hely számodra is azon a szekeren.
Bözsike bekopogott a szoba ajtaján. Bár ne tette volna!
- Ki az? - kérdezte az asszonyság. - Jöjjön be! Te vagy az Bözsi, mit akarsz?
A kislány félénken elmondta, hogy szeretné meglátogatni az anyukája sírját, gyertyát gyújtani az emlékére...
- Micsoda? Annak a ...(és itt jöttek a csúnya, az anyukát bántó szidalmak), a koszos nő sírjára? Nem, és nem. Ki árulta el neked azt, amit én igyekeztem titokban tartani a saját érdekedben?
A kislány sírva elmenekült a konyha legsötétebb sarkába és sokáig keservesen sirdogált. Kihallatszott a ház asszonyának a dühös ordítása. A férjtől kezdve mindenki megkapta a magáét.
Egész héten át csend volt a konyhában, a szombati vidám hangulatnak már nyoma sem volt. Bözsike is már nem kérdezett semmit, kedvetlenül válaszolt, ha szóltak hozzá. Mikor nem volt dolga, ült a sarokban és nézett a szép szemeivel a nagy semmibe.
Szombaton a szekér virágcsokrokkal, koszorúval volt megrakva. A gazdáék Andrást is magukkal vitték a temetőbe, hogy legyen segítség is. A férfi hátul felmászott a szekérre, és elindultak. Az idő hidegebbre fordult,erősödött a szél, és mivel a fiatalember kabátja elég vékony volt, magára akarta teríteni a plédet, amelyet a virágok alatt látott. De nem sikerült neki, mert két kis kéz erősen kapaszkodott a takaró sarkába. Azután András megpillantotta a Bözsike ijedt arcocskáját is.
- Ne félj, - mondta a kislánynak és jobban betakarta őt.
A temetőben, mikor rakták le a szekérről a virágokat, András a pléd alá nézett, de ott már senki sem volt.
Hamar besötétedett, nagyon hideg lett. Emiatt a látogatók korábban elmentek, kiürült a sok virággal feldíszített temető. Az ügyeletes őr is készülődött a távozásra, de még elszaladt a középső sorba, hogy elzárja a szerszámokat. Egyik sírnál megállt, mert mintha rajta egy fekvő alak lett volna. Közelebb ment, rávilágított a sírra. Úramisten! Egy kislány, csak egy ruhában, fejfedő nélkül, és már olyan hideg van, hogy az embernek akarata ellenére vacognak a fogai. A gyerek nem volt magánál, a kezében egy szál piros őszirózsa volt.
A városi kórházban órákig harcoltak az orvosok, hogy életre keltsék a gyereket. Kérdezgették, ki ő, hogy került a temetőbe. Bözsike kis mosollyal az arcán nagyon halkan kiejtette: Megtaláltam az én igazi anyukámat!
(1134 szó a szövegben) (935 olvasás) 
|
