Pistabá kinyitotta  a lakása ajtaját és a konyhában székre  rogyott.
Elfárasztotta az  út, amelyet  gyalog tett  meg a kórháztól hazáig.
Szomjoltó  műveletet végzett és   csak  azután  nézett körbe.
 - Látszik,  hogy  egy  hétig  nem  voltam itthon. A kagylóban
mosatlan poharak,  a függöny  nincs elhúzva,  nehogy  nap  érje  a
konyhát,  a kuka tele van ...- és így tovább mondogatta Pistabá. Hát
ilyenek  ezek  a  fiatalok!
Már  egy  éve,  hogy  otthagyta öt  az áldott jó  felesége.  Unokája
Niki az élettársával Pistabához költözött. Először az öregúr  örült a
fiataloknak,  velük  könnyebben  átvészelte a neje halálának kezdeti
időszakát. Azonban  hamarosan kiütköztek  az  ellentétek. 40 évi
házasság után kialakultak nála és  Irénkénél az íratlan  szabályok,
mindketten  igyekeztek  betartani azokat. Mindennek  megvolt  az
ideje,  helye, sorrendje. Irénke  távozott, és  minden  felborult.
Pistabának magas lett  a vérnyomása. Internetezésbe és sörivásba
menekült. Hiába próbálta  a fiatalokat rászoktatni  az ő által
elképzelt rendre,  ők  élték  a saját  életüket, sok  minden  mást
tartottak  fontosnak. Pistabá  megjegyzéseire valamit  válaszoltak, és
 mindent  saját  elképzelésük  szerint folytattak. A  nagypapát  kissé
bogarasnak és  kötekedőnek  könyvelték  el,  de mindannyian egymásra
voltak  szorulva és  próbálták elviselni  az együttélést.
Reggelente  Pistabá morogva,  de mindig helyére  billentett mindent,
amit  a nagy  sietésben   Nikiék  széthagytak.  A fiatalok  pedig
kissé  elégedetlenek  voltak,  mert   a  papa  mindenbe
beleavatkozott.
Egy  nyári délután, mikor  Pistabá  sörözgetett és  társalgott  a
Bandi  szomszédjával,  beütött  a krach. Pistabá azt  vette észre,
hogy  forog körülötte minden, látási  zavarai vannak, kettőt  lát
mindenből, majd szétrobban  a feje.  Ki akart  menni,  de ehhez  már
nem  volt  ereje,  nagyon  szédült. A  szomszéd mentőért  telefonált,
és  az öreg kórházba került. Agy infarktust állapítottak meg. Nagy
szerencséje  volt  a papának,  mert a segítség  hamar érkezett.  Az
állapota rohamosan  javult,  már  kapaszkodva ki tudott  menni a
kórteremből. Nikiék  gyakran  látogatták, kedvesek  voltak  a papával.
"Csak úgy  megjátsszák  magukat,  nem  szeretnek  ők  engem", - ilyen
gondolatok  jártak  Pistabá  fejében.  Az öreget  nyugtalanította,
hogy  ő maga nem  lehet  otthon,  nem  tudja  felügyelni  az otthoni
rendet!  Haza  kell menni!  De az orvosa  kategorikusan  kijelentette,
hogy   a hazamenetellel  várni  kell még.
Mihelyt a járása  rendbe jött,  egy  este kieszelte,  hogyan  is fog
megszökni másnap  a kórházból.  Meg is  tette. És végre  otthon  van!
Fáradtan  ült  a konyhában és szemügyre vette, mit is kellene
helyrehozni. Azonban  erőtlennek  érezte  magát. Bement  a nappaliba,
bekapcsolta a számítógépet. Tudta,  hogy  a fiatalok  használják
gyakran  a Skype-ot. Elárulta  nekik  a jelszót, bármikor
hozzáférhettek." Most én  megtudom,  miről is  diskuráltak  a
távollétemben".
A következőt olvasta el: Anyukám, hétvégén nem  megyünk  hozzátok.
Nagypapát hozzuk  haza  a kórházból. Beszéltünk az orvosával,
hazaengedik. De  ezt titokban  tartjuk  még. A  szobáját rendbe
hozzuk. Az ágyával  szemben felfüggesztjük nagymama képét, hadd
érezze  a papa  jól  magát.
Pistabá  elgondolkodott. Kezdte  szégyellni  magát. Összeszedte minden
 erejét, elvánszorgott a kórházba. Fondorlatos  módon sikerült bejutni
a kórterembe, befeküdni az ágyába. Egyik nővérke  megjegyezte:
 - Sokáig  volt  Pista  bácsi a kórház  parkjában, már kihűlt  a teája.
Pista  bácsi  csak  hallgatott. Otthon  is  hallgatott.  Ezentúl  nem
szólt  bele  a fiatalok  dolgába. Feküdt  az  ágyában és  élvezte  a
kényeztetést. Nézte az  Irénke  képét  és  gondolatban  társalgott
vele.  Nikiék a papa engedélyével kifestették a lakást, átrendezték.
Pistabá Irénkével is  megbeszélte  a változásokat. "Bocsáss meg, hogy
nem vigyáztam  a kettőnk otthonára. Ugye, jó  így  nekünk? Szeretem az
unokámat és  a párját. Ugye, te is?"
Pistabá nézte  a képet és mert volna fogadni, hogy  élete párja
intett, még  Pistabá az "igen"-t is hallotta.
Egy reggel Niki reggelit vitt be  a papának. De a papa lélekben  már
távol volt,  talán  Irénkénél. A mosoly az  arcán  maradt.