A fotel
Arankához úgy került ez a csuda kényelmes fotel, hogy a volt koleganője egyszer felhívta és megkérdezte: - Tudom, hogy neked arany kezed van, biztosan tudsz valamit kezdeni ezzel a fotöllel. A szüleim rám hagyták, de a kiskutyájuk megrágta az oldalát. Ha neked nem kell, akkor a lomtalanításkor kitesszük az utcára. Aranka elfogadta az öreg bútordarabot és örült is neki. Talált is a fotelnak megfelelő színű szövet darabot, ügyesen befoltozta a fotelt, leterítette egy szőrmét utánzó takaróval, és ez lett Aranka kedvenc helye, ahol pihent, kézimunkázott, olvasott, írta a gyerekeinek, az unokáinak a leveleket. Egy zsámolyt is talált, kispárnát dolgozott rá és a nap végén felrakta rá a fájós, dagadt lábait. Következtek a tévé filmek avagy rádió játékok. A fotel Aranka életének fontos eszköze lett. A 90 kilós teste kényelmesen elterült benne és ez a méretes és kényelmes ülő eszköz feledtette vele az élet minden eddigi kényelmetlenségét. Időnként behunyja szemeit és elmerengett a múlt emlékeiben, eszébe jutott az időszak, mikor még fiatal volt és szerelmes volt a férjébe, mikor együtt volt az egész család. Még fájt a párja elvesztése, az egyedüllét. De ez a kényelmes hely a nappali egyik sarkában enyhítette a bánatos perceket, órákat. Aranka örült ennek az ócska bútornak. Jó, hogy nem lett szegény a lomtalanítás áldozata! Egy szombati napon Arankát meglátogatta a legidősebb fia Zoltán. Eddig Zoltán a feleségével albérletben lakott. - Anyukám, van egy kis megspórolt pénzünk, ha te is eladod ezt az öreg házadat, így összeköltözhetünk, miután találunk egy kórszerű és kényelmes lakást. Aranka hosszú vívódás után beleegyezett. Tudta, hogy nem lesz könnyű, de az ember mit nem tesz meg a saját gyermekeiért? Hamarosan akadt is vevő a házára, hiszen nagyon jó helyen volt a város belterületén. Zoliék találtak egy első emeleti kényelmes lakást , három szobásat. Arankájé lett a kisszoba. Minek is neki nagyobb? Egy személynek? A holmijai közül sok mindentől meg kellett válni, de ebbe is belenyugodott. Minek is neki az ő korában az a sok vacak? Zoliéknak kell a nagyobb hely, pláne majd akkor, ha megszületik pár hónap múlva az első gyermekük. Azonban van egy bútordarab, amitől Aranka nem válik meg semmi pénzért. Zoli a feleségével győzködték, hogy az új lakásba nem illik az az ócska rozoga fotel, de Aranka hajhatatlan volt. Így a kisszobájába egy ágy, egy kisasztal és a fotel fért el. - Ha tévét akarsz anyukám nézni, gyere át a nappaliba, - mondták a fiatalok, azonban Aranka gyakran maradt a fotelban és hallgatta a Kossuth rádiót. A költözködés, a tudat, hogy az új helyen már nem fogadhatja a többi rokonát, a vendégeit, Arankát alaposan megviselte. Zoliék igyekeztek biztosítani számára minden kényelmet, de Aranka képtelen volt jól érezni magát. Naphosszat a fotelban töltötte, mind kevesebbet mozgott, kesergett, ennek eredményeként a vérnyomása kiugrott, és emiatt beutalták a kórházba. Csak hetek múlva engedték ki. És akkor Zoliék meg akarták lepni az öregasszonyt. Taxival hozta haza az anyját, felsegítette az emeletre. Kinyitotta az ajtót és várta a hatást. Nagyon szépen, korszerűen be volt rendezve a kisszoba.Televíziós készülék lábakkal, könyves polc, asztal egy székkel és egy szép fotelágy! Fotelágy! Zoli számára váratlan volt a hisztérikus reagálás a kisszobai változásokra. Aranka nézte, nézte egy darabig meglepődő ábrázattal, azután felkiáltott: - Hol van az én öreg bútorom, nekem nem kell ez a fotelágy! - Hol van, hol van? - Anyukám, nyugodj meg, megszokod hamarosan az új és szebb környezetet. Azonban Aranka nem tudott megnyugodni. Megtudta, hogy mielőtt kijött a kórházból, a szomszédos utcában gyűjtötték a lomokat. Aranka elsétált oda és rövid idő múlva meg is találta a kedvenc fotelját, az pedig darabokra volt szétszedve. Egy kis keresgélés után meg is talált minden darabot, elhordta a saját házuk kerékpár tárolójába, elhelyezte szépen egy sarokban. Hogy mi volt a terve, már nem tudjuk meg, mert pár nap múlva Arankát ismét kórházba szállították agyvérzéssel, a betegségének pedig komoly következményei lettek.



Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=25280