Fullextra.hu

Norbi a gimi folyosóján toporgott már több, mint egy órája. Idegszálai a tetőpontig feszültek. Szégyen, nem szégyen, most eluralkodott rajta a félelem. "Édesjóistenen! Ne engedd, hogy előnytelen ítélet szülessen. Minden tervem odavész! Mariann is elfordul tőlem. Csak egy meggondolatlan lépésem vezetett ide. Az a gazember alaposan átejtett! Nem tudom bizonyítani, hogy a kocsit nem én gyújtottam fel. A hülye Botond megússza, azután röhögni fog rajtam. És ami legborzasztóbb, Mariannt is elcsábítja, ha engemet kirúgnak az iskolából. Kirúgnak feltétlenül, ha bűnösnek találnak. Akkor elbúcsúzhatok nem csak az iskolától, hanem a várostól, nagyitól és Tőle is... A mi kis városunkban csak ez az egy középiskola van." Norbi kiment a parkba, hogy kiszellőztesse a fejét. Leült a padra és elgondolkodott. Miért is retteg ennyire? Nem lehet az ítélet annál szörnyűbb, mint amit a nagymamám családja átélt. A héten mesélt nekem azokról a rettenetes időkről. Eddig nem mert senkivel erről beszélni. Engemet féltett, hiszen csak én maradtam meg számára az élő hozzátartozók közül. 60 évvel ezelőtt történt. A következő megrázó történetet mesélte el nekem: "Fiatal voltam, 21 éves, terhes. Felfegyverzett katonák törtek be házunkba és az egész családot deportálták egy táborba. Ítélet nélkül. Csak az volt a bűnünk, hogy volt egy szépen berendezett házunk, valaki kiszemelte magának, emiatt a családunkat onnan el kellett tüntetni. Sok embert családostul betuszkoltak egy vagonba. Kibírhatatlan szag volt ott, asszonyok, gyermekek sírása, zokogása, hőség... Ájulás határán voltam, mikor kiszálltunk valahol Hortobágyon. Mindenkit ott a könyörtelen munka várta, hőségben, szomjan, éhesen, fegyveres felügyelők mellett. Sok szerencsétlennek csak a halál volt a következő lépése. 12 éven felüli gyermekeknek is kellett dolgozniuk. Szemem előtt néhány szerencsétlen fiatal esett össze és távozott az élők sorából. Életemet egy jóságos úriasszonynak köszönhetem, aki egy tábori látogatón volt. Valamiért én rokonszenves lettem neki. Engedélyt kapott, hogy magával vihessen engemet Budapestre. Lakásán szültem meg gyermekemet, a te édesapádat. Ha szüleid nem szenvedtek volna autó balesetet, édesapád ma lenne 60 éves. Csak 2 év múlva tudtam meg, hogy a családom összes tagja a táborban lelte halálát." Norbi elmerült gondolataiba, nagymama elbeszélése elég mély nyomot hagyott benne. Micsoda borzalmakat szenvedhettek el a rokonai? Nem vétettek senkinek. És mindannyian kínok között haltak meg. Hol van az igazság ezen a Földön? Norbinak egy osztálytársa valamilyen Donbászról mesélt. Oda hurcolták el a nagypapáját. Szintén minden ítélet nélkül, előzetes figyelmeztetés nélkül. A család hiába várta haza a megterített asztalnál. "Mikor jön már apa haza?" - kérdezte a legkisebb gyerek. Haza is tért a családfő a "robotokról" ... 43 hónap múlva, súlyos betegen. Norbinak eszébe jutottak hasonló esetek, amelyekről csak suttogva, vagy egyáltalán nem beszélhettek. Mert a félelem uralkodott sokáig... "Mi már más világban élünk" - ez a gondolat kissé megnyugtatta a fiút. Ő pedig egy tantestületi ítélettől van betojva!? Lesz, ami lesz! Visszament az épületbe, és jókor, mert éppen őt szólították és kihirdették a határozatot: Szekeres Norbert fel van mentve. A rendőrség befejezte a nyomozást. Bebizonyosodott, hogy a bűncselekményt nem ő, hanem Botond követte el és Norbira akarta rákenni. Szerencsére akadtak tisztességes szándékú tanuk, és fény derült az igazságra.