Tartozások
Ibolyát szívélyesen fogadta a nagy létszámú tantestület. Mindenki próbált segíteni neki, amivel csak tudott. Menekültként érkezett Magyarországra semmi vagyon nélkül, csak két gyerekkel. A férjéről soha senkinek nem beszélt, a mai napig senki nem tud a férfiról semmit. A hazájában az asszony angol és román nyelvet tanított, így az igazgatónk örült, hogy gyarapodott az iskolánk egy személlyel, aki taníthatja az angolt. Ibolyáék pár hétig egy szükség helyiségben laktak, de hamarosan kiutaltak a családnak a városban 2 szoba összkomfortos lakást. A kollégák segítettek bebútorozni, összehordtak mindent, amire szükség van egy háztartásban. Ibolya köszönetet mondott a tantestületnek és megígérte, hogy munkájával fogja viszonozni mindazt a jóságot, amit tapasztalt ebben a kolektivában. Teltek a hónapok. A tanítónő igyekezett ellátni a kötelező óraszámú angol órákat. Később gyakori eset volt, hogy helyettesíteni kellett az óráit, gyakran betegeskedett. A gyerekei kis idő múlva már nem voltak valami jó viszonyban az osztálytársakkal, a magatartásuk miatt is az anyjukhoz fordultak a tanárok. Ibolya a gyerekeit védte, előfordult, hogy ő maga szidalmazta a kollégákat. A hetedikes lánya és a nyolcadikos fia márkás cuccokban jelentek meg és sértegették a szerény felszereléssel rendelkező társakat. Egyszer megtörtént, hogy néhány tanító eldöntötte, hogy meglátogatja az éppen táppénzen lévő Ibolyát. Otthon találták. Azonban nem tudtak bemenni hozzá, mert egy cédula volt a lakás bejárati ajtaján: "Ne zavarjon senki, órát tartok!" Később megtudtuk, hogy privát tanítványai vannak, és borsos összegekért ad angol órákat. Ugyan akkor még táppénzt is kap! Világossá vált, hogyan is történik egyeseknél a gyors meggazdagodás. Ami később történt, sokak felháborodását váltotta ki. Ibolya egy megbízást kapott. Az iskola egy külföldi utazást szervezett, és Ibolyának kellett begyűjteni az utazási összegeket. Ez sikerült is neki, azonban mikor el kellett számolni az összeggel, a tanárnő nem tudott. Valamire elköltötte.Talán az új fagyasztó szekrényre. "Gyorsan szereznem kell pénzt!". Végigjárta az ismerősöket, előadott különböző történeteket, még könnyek is előjöttek. Sikerült begyűjteni szép összeget, de a kirándulási összeg nem jött össze. Emiatt meghiúsult az utazás. Birósági ügy lett a dologból, azonban a kölcsön összegek is eltűntek. Nem kapta vissza senki. Azt is megtudtuk, hogy Ibolya kezeseit is alaposan átverte. Helyette még most is fizetik az elmaradt árú vásárlási részleteket. Azok, akik elég szerény körülmények között élnek, de jószivüségből egy csalón segítettek.



Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=25314