| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Kölcsönnel nyomorítva
Szerző: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit
(06-20-2011 @ 02:25 pm)
:
Elindultam egy számomra teljesen ismeretlen helyre. A 18. szülinapom így lett emlékezetes. Pénztárcát még nem szereztem be, a zsebem pedig üres volt. Ja, ne felejtsem bevarrni, lyukas is a farmer nadrágom egyik zsebe. Az összes vagyonom belefért az iskolai táskámba. Egyszer Ilonka nagynéném megajándékozott egy készlettel, amelyben minden található volt, amire egy magamféle lánynak szüksége volt, tű, cérna kisolló, kiskés stb. Őriztem is a készletet, kedves volt ez az ajándék, drága emlék Ilonka nénitől, aki nemrég távozott az élők világából. Ilonka néninél még kislány koromban is a vigaszt, a békességet találtam az otthoni viszályoktól menekülve. Ilonka néninek köszönhettem, hogy bekerülhettem a Szakközépiskolai kollégiumba, azután az iskola elvégzése után egy falusi könyvtárba pályázat útján nyertem meg az állást.
Leszálltam a vonatról és elindultam a falu irányába. Körülbelül 2 kilométert mentem, mire elértem az első házat. Az udvaron tevékenykedő parasztasszonytól kértem további utbaigazitást. Elég simán ment minden. A hivatalos dolgokat még aznap sikerült elintéznem, az irodában tevékenykedő hölgy elvezetett egy albérletbe, azután kinyitotta a könyvtárat, átadta a kulcsokat és jó munkát kívánva távozott. A jelekből látszott, hogy a könyvtárnak régen nem volt gazdája. Összesen 2 szekrényben voltak bezsúfolva a könyvek, rendszertelenül. Egy óra múlva megjelent egy hölgy, bemutatkozott. Jelenleg ő klubvezetőnek számit, csak még a klub nem müködik, renoválása nem készült el. Hosszan tart ez a munka! A faluban a hölgyet Éva néninek szólították, neki is volt a könyvtárhoz kulcsa, és ő kölcsönözte a könyveket egyszer vagy kétszer egy hónapban. Miután engemet kineveztek könyvtárosnak, Éva nénivel leltárt kellett készíteni és szabályosan átadni nekem a könyvállományt. Közben ő hangosan bosszankodott. Mert otthon is lenne sok fontos dolga, ő pedig itt ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a leltárkönyv lapozgatása. Éva néni mint klubvezető is szerepel, de ritkán akad dolga, pláne azóta, mióta nem működik a klub, ő ritkán mutatkozik a falu központjában. Volt miért most elégedetlenkednie. Formálisan is én könyvtárvezető lettem.
Rövid idő alatt a kis faluban nagy változások történtek. A könyvtár mindennap néhány órán keresztül nyitva tartott. Elkészült a Müvelödési Otthon. Éva néni nem nagy kedvvel, de kénytelen volt a klubban gyakrabban tartózkodni és velem együtt programot összéállitani. Régebben negyedévenként volt a faluban bál, és akkor cigány muzsikusokat hozattak a harmadik faluból, a leányok csak gardimamával jöhettek a bálba. Velem együtt egy időben fiatal orvos is a faluba költözött. Őt is bevontuk a falu müvelődésügyi dolgaiba. Szombatonként a klubban zene szólt, a környező falvakból is jöttek fiatalok a discoba természetesen gardimamák nélkül. Előadásokat szerveztünk, amelyeken szép számmal hallgatóság is volt.
Minden csodálatosan folytatódott volna, ha...
Az albérletem egy családnál volt. Középkorú házaspár a 3 éves kislányukkal. Velük lakott a feleség testvére is, aki nem ment férjhez, talán az is az igazi oka mindennek, hogy egyengetni kellett a húga életét. "Olgika, nem úgy kell! - Olgika, ezt ne tedd! - Olgika, megmondtam neked, hogy..." - és ez volt hallható állandóan ebben a családban. Természetesen a férj halálosan unta ezt és igyekezett valahogy vígabbá változtatni az életét. Az én fülemig is eljutott néhány pletyka. Első látásra egy komoly férfinak tűnt. Hiszen a téesznél vezető állásban volt és mutatni kellett jó formát a nép előtt. Kis idő múlva megismertem az igazi énjét.
Már említettem, hogy az otthoni körülményeim, gyermekkorom nem volt valami ragyogó. De egy levél az anyámtól teljesen elkeserített. Apám halálos betegen nyomja a kórházi ágyat, közben kiderült, hogy nem kevés adósságot csinált, anyámat naponta fenyegetik a hitelezők. "Majd megbolondulok,...Ilonka nénéd pénze is elment, a gyerekeknek nincs mit enni adnom...Segíts rajtunk, lányom!"
Még világos volt, a hosszú folyosó végében még egyszer elolvastam a levelet és elsírtam magam. "Hogyan is tudnék segíteni a családomon? Kevés a pénzem, téli holmikra kellene nekem is, még erre is kevés a pénzem. Mit tegyek?" A háziaknak szégyellném bevallani a szegénységemet. Álltam és akaratom ellenére potyogtak a könnyeim. És ekkor a hátsó udvar felől megjelent Antal a férj. "Miért sírsz, kislány? - letegezett a férfi. Én zokogva röviden közöltem vele a keserűségem okát. Valakivel közölnöm kellett a bánatomat, pláne azután, hogy megkérdezte. És én dadogva el is mondtam. "Ne sirj, kislány, segítek rajtad!" Egyik kezével körbeölelt, nézett a szemembe, mosolygott nyitott szájjal. Észrevettem, hogy csúnya a felső fogsorja, még hozzá kiállnak elől a fogai. A férfi közelsége kellemetlen volt számomra, de nem mertem ezt kinyilvánítani. "Holnap kapsz tőlem kölcsönt. Ha lesz sok pénzed, majd később visszaadod". - mondta Antal.
Másnap markomban volt a nagy összeg. Hétvégén el is vittem a szüleim házába, odaadtam anyukámnak. Ő rettentően boldog volt.
Olgi a héten kutatott valamilyen takarék könyv után, de én el voltam foglalva a saját dolgaimmal, később elsiettem a könyvtárba. Este valaki kopogott a szobám ajtaján. Antal volt. Bejött, leült ő is az asztalhoz és különböző kérdéseket tett fel, a hogylétemről, a családomról, a munkámról. Én tisztelettudóan válaszoltam, hiszen ő a házi gazda, és jóval idősebb nálam. Nem is feltételeztem, hogy hátsó szándékkal közeledhet hozzám. Éppen ezért a következő kijelentése engemet úgy érintett, mint a villámcsapás.
- Kislány, tudod, hogy a kölcsönért meg kell dolgoznod.
Én várakozóan ránéztem.
- ??
- A feleségemmel ritkán jövök össze, - folytatta a férfi. - Most tőled várom, hogy kedves legyél hozzám.
Nehéz leírni az érzést, ami elfogott engem. Az arcába vágtam volna a kölcsön kapott pénzt. De az összeg már nem volt nálam. Nem tudtam, mit is csináljak. Összeszorítottam fogaim.
- Ha jó leszel, - már a fülembe súgta, - a pénzt nem kérem vissza.
Az ellenszenv iránta erősödött, kedvem lett volna a lábamat is használni, de adósa lettem. Úgy éreztem, mintha leláncoltak volna, bénán tűrtem a megaláztatást. És ez néhány hétig így folytatódott. A két asszony talán kezdett valamit sejteni, mert furcsán néztek rám, nem beszéltek jelenlétemben. Ha otthon volt a férj, csak veszekedéseket lehetett hallani a szobámból.
Egy napon, mikor haza értem a könyvtárból, az összes holmimat a folyosón találtam kihajigálva. Az asszony meglátott és a visító hangjával torokszakadtából ordította: Takarodj a házamból, te kis kurva. Neked a férjem kell? Mi?
A testvére is csatlakozott hozzá és mindketten szórták a fejemre a mocskos szavakat. Igyekeztem eltünni onnan.
Gyorsan összeszedtem a kevés holmimat, és az éjszaka számomra a hűvös könyvtárban telt el. El is hagytam hamarosan a kedves kis falut, a könyvtárat, amelybe nem kevés munkát fektettem. Egy másik helyen kezdtem az új életemet. A bírósággal is meg kellett ismerkedtem. Nem kevés energiámba került bebizonyítani, hogy én a volt szállás adóimtól nem loptam el a takarékkönyvüket, amivel vádolt egy bizonyos Kerekes Antal. Van még adósságom, de azt kamatostul vissza fogom neki fizetni. Megigérem!
(1040 szó a szövegben) (1025 olvasás) 
|
[ Vissza: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
