A tanórán
- What is it? What is it? - ordított fel az angol nyelvtanár. Azt kérdezte tőlem, hogy mi ez!. Hallgattam, hiszen neki látnia kell, hogy mi ez! A tanár magasra emelte a jobb kezét és dühösen néhányszor megismételte a kérdést. Az osztály nem sokáig birta megtartani a megkövetelt csendet, hangos nevetésbe kezdett. Csuda jó látvány volt a szigorú tanár úr a felnyújtott lekváros kezével! Én még jobban behúztam a nyakam, vajon mi vár rám? Talán meghúzza az ártatlan füleimet? Kizavar, megpofoz? Istenkém, segits! Csak az volt a bűnöm, hogy nem bírtam kivárni a szünetet. Nagyon csábító volt nagymamám által becsomagolt lekváros kenyér. És ahogy a tanár háttal állt az osztályhoz, lehajtottam a fejem, hogy a számba csúsztassam a finom szilvalekváros kenyérfalatot. De a fene gondolta volna, hogy a tanárnak a hátán is vannak szemei! Épp akkor, mikor következett volna az újabb harapásnyi eledel, éreztem, hogy egy nagy kéz is ott van a padban, megmarkolja a lekváros kenyeremet, a kenyér a padlóra esik, de a tanár tenyere csupa szilvalekváros lett.
- What is it? What is it? - felkiáltott a pórul járt ember, engem pedig utasított arra, hogy vigyem a csomagomat a kukába. Az én finom szilvalekváros kenyeremet! Fojtogatott a sírás, a dühöm hőfoka emelkedett. Mikor a tanár kiment kezet mosni, én mérgesen a tanári asztalhoz léptem és onnan mindent lesepertem. Hogy mi volt azután, már nem emlékszem...
- Mamikám, tudom, hogy korán van még, de nagyon megéheztem. Van még a kamrádban abból a finom szilvalekvárból? - kérdeztem a korán kelő nagymamámtól, közben a nyálam a párnámra csöppent.
|
|