Egy cirkusztan történt
Egy cirkuszban történt

Szereti az arénát, a színpadot, a fellépéseket. Mindez számára az
élet. Lelép a színtérről - vége az igazi életének. Vége a következő
fellépésig. Terminátor (így becézik a párját háta mögött) már várja az
öltözőben, és ettől a perctől ez a szerencsétlen asszony teljesen
alárendelve van. Azóta ennyire szerencsétlen, mióta Terminátor saját
tulajdonává nem tette. Állandóan emlegeti, hogy ő szedte fel Lillát az
utcáról, neki köszönhet az asszony mindent, hogy ő adott neki
kenyeret, mert ott pusztult volna el az utcán.
- Asszony, ma keserű volt a mosolyod, mikor vége lett az előadásnak.
Mi volt az oka?
- Semmi, - halkan válaszolt Lilla.
- Menj gyakorolni. Este ismét lesz előadás.
- Szeretnék pihenni.
- Azt én mondom meg, hogy mit fogsz csinálni.

Késő este Lilla félholtan került a kényelmetlen cirkuszi ágyba. Éjfél
után felriadt egy rémálom miatt. Álmában egy vadállat üldözte,
utolérte és a nyakát akarta átharapni. Lilla sikoltott nagyot és
felébredt.
- Ne óbégass, asszony, nem hagysz egemet aludni, - rámordult Lillára
az embere. - Most vakard meg a hátamat, - parancsolta a dühödt
Terminátor. Lilla rémült és fáradt volt, de nem mert ellenkezni. Kis
idő múlva az ember már hangosan horkolt. Lillának már nem jött álom a
szemére. Kezdett világosodni, akkor már tudott volna aludni, de
csörgött az ébresztő óra. Terminátor felébredt és még ilyenkor is
gyakran szüksége volt az asszonya szolgálataira.

Aznap Lillának nehéz órái voltak. Türelmetlenül várta a következő
előadást. Nagyon várta. Annak ellenére, hogy élete akkor tényleg
veszélyben van. De bizik a késdobáló ügyes kezeibe. Lilla érzi, hogy
vigyáznak rá. A késdobáló szemébe néz, és elönti őt a melegség. Imádja
a férfi testét, mozdulatait. Minden dobás neki nem félelmet, hanem
örömet okoz. Lilla elviselné a találatot is, meg tudna halni is ezért
a férfiért.

Izgalmas percek. Egy dobásnál a kés érintette Lilla haját, de ő meg se
moccant. A közönség közül többen felszisszentek. Lilla élvezi ezeket
az izgalmakat. A késdobáló jelenlétét...

Vége lett a számnak. Kár! Ha elhagyja az arénát, ismét a Terminátor
rabja lesz. Nem, már nem bírja tovább! Véget kell ennek vetni! Még
mellette áll a stramm késdobáló, akit szívből szeret. Jár az asszony
agya. Igen, a kések... Egy éles kés sok mindent megoldana! Lilla
búcsút mond a cirkuszi fényeknek. Felfogja, hogy mit kockáztat. De
megteszi...

Pár nap múlva az újságok részletesen beszámoltak a Terminátor
haláláról. Valaki álmában szíven szúrta. A hírek arról is szóltak,
hogy nyomtalanul eltűnt egy cirkuszi késdobáló és a szép nő, akit
mindig késekkel dobált kőrbe.az előadásokon.
A cirkuszt kedvelők sokáig nem élvezhettek cirkuszi előadásokat ebben
a kisvárosban.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=25331