| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Beszámoló
Szerző: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit
(02-25-2012 @ 10:32 am)
:
Beszámoló
Vera ült a gimnázium előtti parkban és igyekezett felismerni a járókelőkben a volt
osztálytársait és tanárait. Már fél órája itt várakozik nem kis izgalommal. Számára ez az első
találkozó. 20 évvel ezelőtt érettségizett. Vajon megismeri a volt osztálytársait? Jó közösség
volt, mindig segítettek egymásnak. Fogalma sem volt hogyan is nézhetnek ki most 38 - 40
évesen. Biztosan mindenkinek van szép családja, gyermekeik...Lesz miről nekik mesélni!
Elővette az érettségi tablót, nézegette, közben gondolatai kezdték felidézni a régi vidám
iskolai éveket. Lepergett előtte a két évtized is. "És mire jutottam?" - feltette magának a
kérdést.
Reggel tükörbe nézett, egy fáradt, kialvatlan és fénytelen szempár nézett vissza rá, ráncokkal
a sarkokban. Egész nap nem jött össze semmi, hiába igyekezett valami hasznos dologgal
eltölteni a napot, elterelni a figyelmét, de nem ment. Mert csak az osztálytalálkozóra tudott
gondolni. Elmenjen? Ne menjen? Miről számolhat be? A keserves, sikertelen házasságáról?
A kudarcokról?
Eleinte Vera örült, hogy Svájcba viszi a vőlegénye. Teli volt tervekkel. Egyáltalán nem
izgatta az a tény, hogy nem vették fel az egyetemre. Pedig gyermekkora óta orvos akart lenni.
Alberttel egy vacsorán ismerkedett meg. A férfi nála sokkal idősebb volt, de határozott
fellépésével, megjelenésével teljesen elkápráztatta Verát. Édesanyja igyekezett lebeszélni a
lányát erről a házasságról. De a szülők tiltása ellenére megtörtént az esküvő. Albert szülei egy
kisvárosban, szép nagy házban éltek, jelentős vagyonnal rendelkeztek. Nem is volt eleinte
semmi probléma. Az öregek szeretettel fogadták a kis csendes szemrevaló menyüket, de
sajnos 2 éven belül elhaláloztak.
A házba beköltözött Albert nővére, aki megkeserítette Vera életét. Albertet is Vera ellen
uszította. Egy veszekedés után Vera hazautazott Magyarországra a szüleihez. Vera érezte,
hogy neheztelnek rá a ballépésért, munkát sem tudott ott szerezni. Egy barátnője Pestre
invitálta. Vera el is fogadta, megszállt a barátnője lakásán. Szerencséje volt, mert hamarosan
egy vendéglőben munkát is talált. A fizetését félre rakosgatta azzal, hogy lakásra fog gyűjteni.
Néhány hónapig jól haladtak a dolgok, azonban egy napon a barátnője azzal állt elő, hogy
hozzá költözik a barátja, Verának pedig segít keresni albérletet. Elég drága volt az albérlet.
Ezután Vera már nem sokat tudott félretenni a fizetéséből, pedig kis emelést is kapott. A
munkahelyén ismerkedett meg Imrével, aki sokkal kedvesebb embernek tűnt, mint Albert. Kis
idő múlva össze is költözött Vera vele. Családot szerettek volna, azonban anyagilag még
messze álltak ettől.
Imre tudott arról, hogy Verának van egy kis pénze a számláján, rábeszélte őt, hogy adják
össze a pénzüket és vegyenek a város szélén egy egyszobás kis házrészt. Vera ennek
megörült. A pénzügyeket rábízta Imrére. Csak akkor kapott a fejéhez, mikor megtudta, hogy
Imre elkártyázta az összes pénzt abban a reményben, hogy a többszörösét visszanyeri. Vera
nem tehetett semmit. Imrével szakított és egy másik olcsóbb albérletbe költözött, ahol még
három lány lakott. Azok elég gondtalan életet éltek, a gyári munka után vagy aludtak, vagy
szórakoztak. Mindig voltak férfi látogatóik. Elég zajos társaság volt, Vera nem tudta őket
megkedvelni, a lányok sem jó szemmel néztek rá.
Egyszer erős fejfájással ment dolgozni. A főnöke látta, hogy a lánynál valami nincs rendbe.
Vera elpanaszolta a helyzetét. A főnök javasolta, hogy költözzön a lakásába, van ott egy
szabad kis szoba. Vera elfogadta az ajánlatot. Még aznap összecsomagolt és elköltözött az
albérletből. Fellélegzett. Nem kellett díjat fizetnie, kedvezményes kosztot kapott. Örült, hogy
ismét szabad lehet, pláne azután, mikor egy napon kimondták a válását Alberttel.
Talán kezdhet újabb életet. A főnök felesége is nagyon kedves asszony volt, amivel tudott,
mindig segített Verának. Megbarátkoztak. Végre Vera tudott saját magával is foglalkozni.
Vett szép ruhát, fodrászt, kozmetikust gyakrabban látogatott.
"Többet egy férfinak sem hagyom, hogy engem szerencsétlen helyzetbe hozzon". - így
gondolkodott és élvezte a szabadságot, a szingli életet. A vendéglőben többen flörtöltek vele,
kapta a hízelgő meghívásokat, ajánlatokat, azonban nem tudott hinni, komolyan venni egy
férfit sem.
Teltek az évek. Verának kialakult a baráti köre, jól érezte magát a barátjaival. Úgy tűnt, hogy
semmi nem hiányzott neki . Egy őszi reggelen felébredt és fel akart állni, de erős fájdalmat
érzett a jobb lábában. Egy kis ideig ült, azután felállt, de elég nehezen. Sántítva jutott el a
munkahelyére. Néhány nap múlva a fájdalmai megszűntek, azonban gyakran kiújultak. A
végeredmény - műtét, csipőprotézis.
Ismét lelkileg mélyre süllyedt. Nem kevés időbe telt, mire el tudta fogadni a kialakult
helyzetet.
Az osztálytalálkozón csend uralkodott, amíg Vera mesélte, mi történt vele az eltelt 20 év alatt,
mindenki megértette, miért is hiányzott az előző "osztályfőnöki órákról". Meghatottan
hallgatták őt végig.
Úgy érzem, - mondta Vera , - az eddigi életem, próbálkozásaim csak egy vergődés, hasztalan
taposás volt, egy mókuskerékben léteztem. Nem vittem semmire. De most
megkönnyebbültem, mert mindent el tudtam nektek mondani. És boldognak kell éreznem
magam, mert a mellrákon is túl vagyok és gyógyultnak számítok, - fejezte beszámolóját Vera.
A többiek is beszámoltak őszintén a kudarcokról, a sikerekről. Csak ketten hiányoztak
"igazoltan". Az osztályfőnök is örült, hogy 20 év múlva "megújult" az osztály közössége.
Vera ismét boldognak érezte magát és nem bánta meg, hogy eljött a találkozóra. És lehet,
hogy itt a padban vagy az osztályfőnöki óra utáni vacsora alatt megtalálja az élete párját,
akivel szeretetben tudja élni a további életét.
(834 szó a szövegben) (898 olvasás) 
|
[ Vissza: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
