Cím: Az én karácsonyom
Szerző: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit
(01-06-2013 @ 02:15 pm)
:
Az én karácsonyom
Gyerekek, figyeljetek rám! Igaz mesét mondok nektek. Régen a karácsony más volt, mint most, másképp is ünnepelték az emberek, nem volt olyan sok csomag a karácsonyfa alatt, mint manapság. Erről a nagyszülőitek is tudnának sokat mesélni. Én most mesélek nektek egy különös karácsonyról, akkor én még 6 éves voltam.
December 24-én anyukám sürgetett a reggelivel, mert aznap a piaci árusok is siettek haza. Vásárolnunk kellett, mert a kamránk már szépen kiürült. Mindenki készült az ünnepi ebédhez vagy a vacsorához.. Anyu elővette a szép pénztárcáját, egy darabig csak nézegette. Eszébe jutott apuka, hiszen tőle kapta ezt a hímzéssel díszített pénztárcát szülinapjára. Nagyon kedves ez az emlék anyuka számára. Apukára én csak halványan emlékszem, anyukám azt mondta nekem, mikor kérdezősködtem, hogy háborúba ment.
Mire kiértünk a piacra, már sokan csomagolták össze a maradék árút és készültek távozni. Végigmentünk a soron, anyuka elővette a pénztárcáját, megszámolta a fillérjeit és vett pár almát, diót, kekszet, és azután haza siettünk.
Ebédünk egyszerű volt, bableves és paprikás krumpli. Nagyon jólesett, mert már korgott a gyomrom: Mosogatás után mondja anyu:
- Kislányom, délután készülni fogunk az ünneplésre. Talán meglátogat bennünket a bátyám a Sanyika kisfiával. Nekik még kevesebb pénzük van, nagyon szegényen élnek. Julis néni a felesége pár évvel ezelőtt halt meg egy balesetben, Pista bátyám pedig rokkant nyugdíjas. Együtt fogunk ünnepelni velük.
Anyukámnak egy ismerőse tegnap hozott egy szép kis fenyőt és segített beilleszteni a talpba. Ott állt a szoba közepén a szép zöld fa és terjesztette a kellemes illatot az egész lakásban. Fel kell díszíteni. Nagyon szeretem ezt a műveletet. A diót bevontuk szép csillogó papírral, és gyufaszál segítségével felfüggesztettem a fára. Pár piros alma és keksz is hamarosan csüngött az ágakon. Utoljára anyuka akasztotta fel azt a pár színes üveg gömböt és a marék angyal hajat. Ezeket ő egy kis dobozkában őrzi évről évre.
Kigondoltam valamit. Ha eljön az unokatestvérem Sanyika, akkor most készítek neki a fa alá ajándékot. Tudom, hogy nekem ebben az évben nem hoz semmit a Jézuska, nincs neki pénze, ezt anyukám könnyezve mondta el nekem, én ezt megértettem és belenyugodtam, hiszen már nagylány vagyok, nemsokára iskolás leszek. De Sanyika kicsi, és neki nehéz megérteni, hogy mi a szegénység.
Anyuka megörült az ötletemnek, és megígérte, hogy segít. A konyhában találtunk dobozokat, ollót, ragasztót, drótot, színes papírokat.. És elkezdődött a munka. Elkészült a teherautó! Hiszen a kisfiúk szeretik a járműveket. Sanyika is talán fog örülni neki. Elégedettek voltunk a munkánkkal. Még a kerekei is az autónak rendesen forogtak! A karácsonyfa alá tettük.
Leültünk az ágy szélére és gyönyörködtünk a munkánkban. Anyukám ölébe hajtottam a fejem, fáradtnak éreztem magam. Kértem őt, hogy meséljen apukáról. Ő sokszor mesélt róla, arról, hogy egyszer jelentkeznie kellett a városházán. Apuka mint kötelesség tudó állampolgár el is ment. Hiába vártuk ebédre, nem jött haza. Akkoriban még több férfit is behívtak és elvitték őket messzire, a bányába dolgozni. "Három évvel ezelőtt történt, Zsuzsika", - mondta anyuka.
Én hallgattam az elbeszélését és lassacskán álomba merültem. Édesapámmal jártam álmomban a Duna partján, szépen sütött a nap, a madarak szálldogáltak a víz felett, hangosan csiripeltek. Én szorosan fogtam apukám kezét, mintha féltem volna, hogy elveszítem őt. Csiripelés, csiripelés, hangos...Felébredtem. Nem is csiripelés ez, hanem a folyosón beszélgetés...
Valaki a mi ajtónkon kopogott. "Tessék! " - mondja anyuka. Az ajtó kinyílt, bejött egy magas, kopasz férfi rossz öltözékben, a bal vállán egy táska, a jobb kezében egy furcsa téli sapka, később megtudtam, hogy ez egy usánka. Megállt a küszöbön a férfi és csak mereven nézett. Anyukát is mintha valaki elvarázsolta volna, egy darabig ő is nézte az embert, azután felkiáltott:
- Józsi! Józsikám! - és a jövevény nyakába ugrott. Mindketten könnyeztek. Az ember hozzám közeledett.
- Zsuzsikám, de nagy lettél! Én gyanúsan néztem a férfira. Elhanyagolt külsejével nem nyerte meg a tetszésemet. Elhúzódtam tőle. A férfi elővett a válltáskájából egy csomagot. Valami gyűrött újságpapírral volt becsomagolva. A férfi igyekezett kicsomagolni azt a valamit, de az ujjai elég nehezen mozogtak. Anyu segített. És végül előkerült egy állat. Képzeljétek, egy igazi krokodil. A férfi kezembe adta és rám mosolygott.
- Ezt neked hoztam Zsuzsika.
Uram isten! A mosoly! Apukám mosolya! Nem ismertem először meg. Most mindent megértettem. Hazajött apukám, az én drága apukám. Hagytam, hogy szorongasson. Végtelen volt az örömünk! Letettem a krokodilt a padlóra. Négy kereke volt. Anyu kötött rá egy zsinórt Mikor húztam a krokodilt, forogtak a kerekei, és az állat ki-be nyitogatta a nagy száját. Nagyon mókás volt. Azután a karácsony fa alatt kapott helyet a papír teherautó mellett.
Anyukám segített apukának megfürdeni, átöltözni. "Milyen szép ember az én apucikám! A haja pedig majd kinő!" - így gondolkodtam. Ki se tudom fejezni azt az örömöt, azt a boldogságot, amit átéltünk azon a karácsony estén. Lehet, hogy az asztalunk nem volt megpakolva finomságokkal, de csodálatos volt minden. Ültünk öten az asztalnál, ettük a szegényes vacsoránkat jóízűen. Arra már nem emlékszem, mi volt a menü, csak az jutott eszembe, hogy anyu a kekszből valami finom csodát kreált, a férfiak nem győzték dicsérni. Mi pedig Sanyikával sokáig játszottunk, örültünk az ajándékoknak.
Másnap anyuval lementünk az utcára sétálni.
- Apuka hadd pihenjen, elfáradt nagyon, messziről jött haza és gyengélkedik. Majd mi gondoskodunk róla, hogy megerősödjön. - mondta anyuka. A járda le volt már takarítva a hótól. A krokodilom tátogott, kerekei pedig jól gurultak.
A lépcsőház ajtajánál állt a kis Zolika, a házmester néni kisfia. A gyerek nézte a krokimat és csodálta.
- Apukám hozta, - büszkén elárultam neki. - És te mit kaptál?
- Semmit, - csendesen válaszolt Zolika a kérdésemre. Megsajnáltam, mert szomorú volt a gyerek arca. Már régebben hallottam a beszélgetésekből, hogy nagyon szegény ez a család. Ilus néni sokat dolgozik, takarít, de nagyon keveset keres. A férje soha nem tér vissza a háborúból, neki kell mindenről gondoskodni, eltartani a három gyereket. Megfogtam a krokodilt, Zolika kezébe adtam.
- Zolika, gyere játszani.
- Jó, jó! Szólok anyukámnak.
Öröm volt nézni, ahogy felvidult a kisfiú, a krokinak pedig sebesen forogtak a kerekei, gyorsan mozgott a szája
- Zolika, most menj haza, és ha van karácsonyfátok, tedd alá a krokodilt, ez a te ajándékod.
Hadd örüljön a kisfiú. Én úgyis megyek nemsokára iskolába, nekem nem játék, hanem irka és könyv kell. Már fentről hallottuk Zolika hangját:
- Anyuka, anyuka, a Jézuska nekem is hozott ajándékot!
A lelkemet melegség öntötte el. Boldognak éreztem magam, mert másnak is szereztem örömöt. Nekem minden ajándéknál többet ért, hogy ismét velünk volt az én apukám, és ennél szebb ajándékot nem hozhatott a Jézuska.
(1065 szó a szövegben) (868 olvasás) 
|
