Rozi
Rozi nagyon boldog volt Mikivel. Gyermekkori szerelem. A szülők is örültek a fiatalok kapcsolatának. Simán ment minden. Rozi elvégezte a főiskolát, Miki az egyetemet. A fiú hamarosan kamatozhatta tudását, tehetségét egy felelősségteljes munkakörben. Szép lakáshoz is jutottak szülői segítséggel. És már a gyerek is útban volt.
Egy dolog kissé beárnyékolta a házaspár életét. Rozi hiába másolta sokszor az életrajzát és böngészte a hirdetéseket. Munkanélküli lett. Ez a fiatalasszony közérzetére romboló hatással volt. A házi munka nem mindig lelkesítette. Szabad idejében szívesen ellátogatott a városi könyvtár olvasótermébe,ahol találkozott a volt iskola társaival, ilyenkor vidáman emlékeztek az elmúlt évekre.
Miki nem örült, hogy párja gyakran találkozik egy volt évfolyam társával, aki a szomszédban lakik, és időnként együtt mennek ők a könyvtárba. Miki ezt szóvá is tette Rozinak. Az asszony meglepődött, de csak legyintett:
- Mi baj lehet abból, hogy valakivel beszélgetek? Miki, te annyira elfoglalt vagy, hogy lassan a "jóreggeltemre" sem válaszolsz.
Mikiben felmerült a gyanú: Vajon nem csal meg engem a feleségem? Nem örült annak sem, mikor Rozi közölte vele a terhességét. Az asszonynak fájt, hogy a szeretett férje nem örült a hírnek úgy, ahogy ő várta. Pedig ez lesz az első gyerekük.
Elég hidegen fogadta a férj a kicsit születése után is. "Vajon enyém ez a gyermek? Nem hasonlít rám!" Hasonló gondolatok gyötörték a férfi agyát.
Rozi imádta Miki izmos kisportolt testét, a férfi ölelő karjaiban mindig a mennyországban érezte magát. Aludni is így tudott. Kislányként az anyja ölelését élvezte, akkor nagyon jól érezte magát. Korán veszítette el édesanyját, mostoha váltotta fel... Később Miki karjában érezte magát abszolút biztonságban...
Egy ideje óta az asszonynak hiány érzete van. Az ölelések kimaradoznak. Miki fáradtan jön haza, de még itthon is sokat dolgozik. Rozi szenved. A gyerek sírása is idegesíti mostanában. Miki pedig igyekszik palástolni gyanúját, és a nejével szembe nem is érzi azt a régi vonzalmat.
Egy szombati napon Rozi türelmetlenül várja haza a férjét. Azonban Miki nagyon későn jön meg. Csak egy közömbös "szia!" hangzott el, és Miki bement a dolgozó szobába. Rozi visszafogja magát, nehogy számon kérje a férfi kimaradását. Csendben megfürdeti, megeteti a kicsit. Végre az elaludt. A házaspár nem sokat beszél vacsora közben, sem később az ágyban, csak fekszenek, elmélyedve a saját gondolataikba. Miki forgolódik, nem jön szemére az álom. Rozinak már potyognak a könnyei, nagyon hiányoznak neki a régebbi szenvedélyes suttogások, ölelések. Nem tudja megérteni, miért változott ez az ember ennyire meg. Talán van valakije? A gyanú mardossa mindkettőjük lelkét. Rozi érzi, hogy tisztázni kellene valahogy a kialakult helyzetet. Megöleli a férjét, mond neki valami kedveset, de Miki durván eltolja őt.
- Ne érj hozzám. Neked bizalmas viszonyod van más férfival. A barátom látott benneteket, elmondott mindent.
- Micsoda? Honnan vette ezt a marhaságot? Nem, semmi nem igaz!
- Még le is tagadod? A gyerek sem az enyém!
A gyerekszobából sírás hallatszik. Miki hangosan káromkodik, hasonlót Rozi eddig még soha nem tapasztalt.
Uramisten, ez nem lehet igaz! Miki már nem szeret! Hirtelen a fiatalasszonynak minden bonyolultnak, lehetetlennek tűnt. Rozi úgy érezte, hogy felfordult a világ, elsüllyed és nincs mibe megkapaszkodnia. Nem tudja felfogni, mi történik most velük. Egy apa lehetetlen dolgokat vág a fejéhez, a gyerek pedig torokszakadtából ordít, ordít! Rozi testét eluralja a megállíthatatlan remegés. Tompa fejfájása átalakult egy kibírhatatlan görcsös fájdalommá, ami a körülötte lévő zajoktól még jobban fokozódik. Kivonszolja magát a konyhába, hideg vízzel leöblíti az arcát, de az állapotán nem sokat segít ez. Hogy mi történt ezután, nem tudja...
Az asszonynak volt még annyi ereje, hogy a kis híd korlátába megkapaszkodjon, közben arra gondolt, el ne essen, nem szeretné magára hívni az emberek figyelmét. A hídon túl megpillantott egy üres padot. Mély levegőt vett. El kell oda jutnia mindenáron! El is jutott szédelegve. Ledobta magát és mintha megkönnyebbült volna.
Nem tudta még felfogni, mi történt, mi történik körülötte. A feje zúgott, homályos volt a látása... Zavaró zajok, gyerekek zsibongása, dübörgő zenei hangok, hangos kiáltások. A parkban valamilyen rendezvény volt. Lassacskán Rozi kezdett magához térni. Kezdte dörzsölni a jobb kezét, furcsa érzés volt az ujjaiban. Mitől lehet ez? Mintha valami erős szorítástól zsibbadna a keze... Rozi feje ismét elnehezedett, hányinger kerülgette, szédelgett, érezte, hogy ismét rosszul lesz, de biztatta magát: nyugi, nyugi, csak a kezem, a kezem. Elsötétedett előtte minden...
Otthon fekszik az ágyon. Körülötte többen állnak, a mostoha anyja is, a férjének is rémes az ábrázata. Hiába faggatják az asszonyt.
Arra még emlékszik, hogy egy nagy konyhai kést szorongatott a kezében, de annyira szorongatta, hogy ujjai elzsibbadtak. Másra nem emlékszik.
Pár nap múlva letartóztatták. Egy gyerekgyilkos asszonyról számoltak akkor be a hírek, a megjelent lapok.
|
|