| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Egy viharos délután
Szerző: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit
(09-16-2019 @ 09:15 am)
:
Szokásos hétkönapi forgalom van az egyik nagy városunkban. Ilyenkor nyáron hosszúak a napok. Késő délután. Sokan a munkából sietnek haza, hogy elvégezzék még a mai tervüket. Vannak olyanok is, akik csak ráérősen sétálnak vagy szemlélik a kirakatokat. A háztetőkön még itt-ott fénylenek a napsugarak. Ki gondolná, hogy pár perc alatt minden megváltozik.
Gyenge szelecskével kezdődött. De pár perc múlva már erősebb lett a szél. Mária kénytelen volt sapkát adni 3 éves kislányára, Ágikára. A kislány a bicikli gyermekülésén tűrelmetlenkedett. Már otthon szeretne lenni a számára nagyon hosszú és fárasztó nap után.
A szél csak jobban erősödött. Sietni kell. Pár ház, és otthon lesznek. Lennének, ha nem kellene gyorsan egy kapu alá menekülni, mert a hirtelen sötétedés után, a dörgés, villámlás kiséretében eleredt a záporeső, de úgy, mintha vödörből öntötték volna. Még rajtuk kívül pár ember is oda menekült. Egy cigány asszony is az 5 év körüli kisfiával. Ők már csurom vízesek voltak. A levegő is lehült, a kisfiú már fázott is, mert csak egy trikó és rövid nadrág volt rajta.
Ágika sírni kezdett: "Anyuci, nagyon éhes vagyok, az uzsit nem ettem meg az oviban". Marika próbálta megnyugtatni a kislányát, mondogatta, hogyha eláll az eső, haza sietnek és otthon finom vacsora vár rá. De Ágika tovább sírt. A felnőtt fiatalemberek tovább futottak, mikor egy kicsit lecsendesedett a vihar, csak Mária a kislányával és a cigányasszony a fiával maradtak itt a kapu alatt. Nem mertek a gyerekekkel még elindulni.
A kislány továbbra is zokogott. "Nagyon éhes vagyok!". A cigány kisfiú valamit sugott az anyjának, és az anyja a táskájából kivett egy szép piros almát, oda adta a gyereknek. A kisfiú ezt az almát átnyújtotta a síró kislánynak: "Edd meg, nem leszel éhes!". Ágika abbahagyta a sírást, a kisfiú szemébe nézett, az mosolygott, azután a kislány elfogadta az almát, beleharapott. "De jóízű ez az alma!" - mondta.
Mária, látva a kislánya örömét, érezte, hogy hálával tartozik ennek a jószívű kisfiúnak, elővett egy hosszúujjú kardigánt, ráadta a fiúcskára. Annak az anyja majdnem elsírta magát a meghatottságtól.
Közben a vihar is lecsendesedett, lehet indulni. Ágikának még volt ideje megkérdezni: " Hogy hívnak téged kisfiú?" " Levente vagyok", - volt a válasz. Siettek mindannyian haza.
(454 szó a szövegben) (158 olvasás) 
|
[ Vissza: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
