Matildról. 2. rész
Egyszer, mikor a munka után hazajöttem, a kapuban a kedves Matild várt.- Jöjjön velem! - mondta.- Menjen fel a padlásra.A padláson egy ócska matracon egy ember feküdt. Lent várt Matild. Megkérdeztem, ki az az ember a padláson.- Kérdezze meg a feleségétől. - mondta.Sejtettem, hogy Matild volt az, aki figyelte mindig a feleségemet.
Fel is tettem a feleségemnek a kérdést. Viki nem válaszolt,de láttam, hogy vörös lett az arca. Nem beszéltünk pár napig. Az ember eltűnt a padlásról. Viki később elmondta, hogy az ember a padláson egy falubeli rokona volt. Teltek a napok, hetek. Viki terhes lett. Készültünk fogadni a jövevényt. Látszólag boldogok voltunk. De valamitől tartottunk. Megszületett a baba. Feltűnően sötét volt a bőre, hosszú haja, nagy sötét szemei. Rám nem hasonlított. A feleségem szőke, én világos barna hajú vagyok.
Mikor Matild meglátta a gyereket, egy kárörvendő mosoly közt rekedtes hangon megjegyezte:
- Ez a gyerek nagyon hasonlít arra a négerre, aki a padláson aludt.Viki a feleségem nem tudta letagadni, hogy viszonya volt a négerrel. Hamarosan elváltunk. Azóta élem a világomat. Ismét a postán dolgozok. Körülöttem a szép lányok, asszonyok. De ahogy esteledik, haza megyek, a Matildhoz. Nézze, ott van, jön is felém.
|
|