Hét  végén egyszer kerékpárral utaztam  tanyára a nevelő szülőkhöz. A Tisza parton haladtam. Egy  fürdésre kijelölt hely mellett haladtam, mikor  valami szokatlant vettem  észre  Egy helyen furcsa  mozgást  láttam a vízen. Megálltam.  Mintha kezek lennének a víz alatt.  Ösztönösen  egy padhoz támasztottam a kerékpárt, siettem a vízhez, akkor már egy fej is  megjelent, de máris  eltűnt. Vízbe ugrottam és egy  ájult  lányt húztam ki a vízből. Körülöttünk  gyűltek a nézők, segítők. Hamarosan a lányt elszállította  a mentő.

Nem kis  fáradtságomba került felkutatnom  a lányt. A kórházban volt még. Ott mentették meg  az életét. Felkerestem, bemutatkoztam neki. Ő  elmondta röviden, hogy  Szegeden lakik, nemrég  volt a ballagása és  a barátnőjével   eljöttek fürdeni, de  annak  el kellett mennie.  Fürdés közben  Réka (ez a neve a lánynak)  rosszul lett, már csak a kórházban tért  magához, de semmire sem emlékezett. Párszor  meglátogattam Rékát a kórházban, jó volt vele beszélgetni, vidáman tudott  nevetni. Megkedveltem a lányt. Hamarosan elhagyhatta  Réka a kórházat. A város központjában lakott a szüleivel. Azok nagyon  elfoglalt emberek  voltak. Réka sokat  volt eddig egyedül vagy a  barátnőjével. Én pedig    kerestem mindig  az  alkalmat, hogy  Rékával lehessek. Érzelmileg minél tovább, annál jobban közeledtünk egymáshoz.

Egy délután Réka hazajött,  én már vártam rá a házuk  előtt.

--Ferikém, nagyon rosszul vagyok,  nem bírok felmenni  az emeletre!

-- Mi történt?

--Elszédültem és forgott körülöttem minden. Már mindenki  elment az osztályból. Eltelt vagy 10 perc, mire magamhoz tértem és el tudtam indulni haza. Nagyon gyengének érzem magam.

Segítettem  Rékának  felmenni, lefektettem. A szülőket pedig értesítettem, hogy Réka lányuk  rosszul van... Ismét  a kórházban tudtam  Rékát  látogatni.  Ő  próbált mosolyogni, de látszott a szemén, hogy  nincs minden rendben.  Rékánál töltöttem  minden szabad percemet... Világossá vált,   hogy  ez a lány nagyon fontos a számomra. Próbáltam teljesíteni minden kérését. Ha  a lány szomorú volt, vigasztaltam.   Arról ábrándoztunk, mivel fogjuk tölteni   az időnket, ha kikerül a kórházból.  Sajnos, az állapota nem javult. A diagnózis borzasztó!  Leukémia, vérrák! Rékán nem segített se  a sugárkezelés, se   a  csontvelő-átültetés.  Átéreztem a fájdalmait. Az  állapota csak romlott, romlott.   Ő is már  elvesztette  a reményét, hogy  kikerül   innen, erről az iszonyú helyről. Szeretett volna   az otthonába kerülni, hogy a saját  ágyában pihengessen, ott töltse azt  az időt, ami még hátra van neki. A szülei meg is tettek mindent, hogy haza kerüljön.

Egy szép napfényes vasárnap   az ágyánál ültem. Ha becsuktam a szemem, előttem volt Réka szép arca, amilyennek megismertem, amikor  kimentettem a Tiszából. A betegség nagyon megváltoztatta.  De  számomra mindig   drága volt. Nagyon szerettem.  Kínzott a gondolat, hogy el fogom veszíteni. Alig hallhatóan Réka kiejtette: Ferikém, nagyon  szeretlek!

És utána végleg távozott. Ráborultam, akkor még szorította valami a torkomat, nem tudtam sírni. De később  rám tört a zokogás. Megjelentek Réka  szülei.... 15 éves volt  a lány.

Feri vagyok. Csak 21 éves, de sokkal öregebbnek mondanak Még a halántékomon is megjelent pár ősz hajszál. Ha valakinek elmesélem, min mentem keresztül, megérti, hogy miért váltam korán komoly felnőtté és idegileg megviselt emberré.