:
Éjfélkor felébredt. Derekát törte faszilánkos ágya.
Vonzotta az új világ. Leporolta barna kabátját.
Útnak indult. Temetőkeretet régi otthonát elhagyta.
Bűn és bűnhődés könyvét szorította két kezében.
Reménykedett. Ez az új és szép világ már más.
Könyve már csak történelem. Szép cifra házak.
Modern autók. Dosztojevszkij boldog volt.
Egy rövid ideig. Éjszakai sétái során.
Sikátorba tévedt. A régi nyomor emléke ébredt lelkében.
Üvöltések és sikolyok törték ketté a csendet.
Egy nő feküdt véresen a földön. Nem mozdult.
Sötét alakok voltak körülötte. Dosztojevszkij fejét rázta.
Kiáltott.-Állj!Mit tesztek emberek?
Szórakozunk öreg!Rosszkor volt rossz helyen!
Hangosan röhögött a hat főből álló banda.
A vezér szónokolt. Parancsokat osztott.
Dosztojevszkij rongyos kendőjével homlokát törölte.
- Bűn és bűntudat tudják micsoda?hangja visszhangzott.
Gúnyos kacaj volt kérdésére a válasz.
A „banda istene“ válaszolt neki csak.
- Nem a te dolgod vén csöves!
Nyáladzó kacaja viharként zúgott.
-Bűn és bűnhődés? Én semmit nem bánok!
Csak egy préda, egy névtelen senki.
Most hazamegyek alszom. Jó kis éjszaka volt...
Hajnalodott. Dosztojevszkij csak a fejét csóválta.
-Nem. Ez nem lehet igaz. Visszatért otthonába.
Lefeküdt összetörött ágyába. Örök álom várta.
Csak egy szellem volt. A múlt szelleme.
Jellemével emlék maradt. Elaludt újra végleg.
Sírja mellett könnyeiből rózsák újra nyíltak.
A bűntudat rózsái. Ha tehette volna...
Ha még megtehetné minden kertben elültetné rózsáit.
Utolsó gondolatával így csatlakozott újra,
a holt költők és írók szomorú társaságához.
(191 szó a szövegben) (974 olvasás)
