Nyolcszázegy
Nyolcszázegy
Elröppent
mellőlem
nyolcszázegy reggel
ugyanennyi hajnal,
ennyiszer
kelt fel
nélküled a fényes korong,
"bolond"
súgták a többiek,
amire te vágysz,
azt nem lehet,
és
ebben a nagy ágyban
fáztam
nyáron is,
mert dermesztő
kristályba zárt az idő,
és most roppant,
mint tó felszínén
a jég
és a pengeél
nyolcszázegy napja sebez,
az apró pettyeket
könny, vagy vér hagyta
nem tudom,
de vállaltam mindet
érted
értem
könyörületet kértem
nagyon sokszor,
olykor
mégis megfagyni vágytam
miközben vártam
tánc után a földön fekve,
hogy végre, végre
értem
gyere.
|
|