megj.: Egy korábbi vers átirata, tekintve, hogy az előző verzió több szempontból nem tetszett (rím, ritmus, megfogalmazás) A tartalom megtartása mellett többször átírtam.
I.
Úgy néztem fel rád, ahogyan
egy festményt figyel az ember.
Saját magányomban voltam
a hűvös templomi csendben.
Szomorúan síró szemek,
időtálló árnyalatok.
Megfognak, nem eresztenek;
bennük várok és hallgatok.
II.
Már másodszor pillantok rád,
szörnyedve tapintom sebed.
Fogod a töviskoronát,
és a lábaimhoz veted.
Másik énem idehozod,
És mint tükröt, elém teszed.
Véred a testedről csorog,
míg csuklódba tépnek a szegek.
Nemcsak tiéd a fájdalom.
Nekem is épültek keresztek.
A magamét kiválasztom,
súlyától a porba térdelek.
Arcom befedi a homok.
Kérek egy segítő kezet,
amivel majd felállhatok:
ezt kérem mindenek felett.
III.
A lelkembe tekintenek
a mélyre hatoló szemek,
majd óvón felsegítenek
a földről angyali kezek.
Torkomra forrtak a szavak.
Parti hullámként megtörtem…
Mert én is megtagadtalak,
akárcsak mások énelőttem.
Vedd le rólam árulásom,
és a gyáva kételyeket.
A Te bocsánatod várom,
ha mások elfelejtenek.
IV.
A templomba ma is járnak,
adakoznak a szegények.
Gazdag bűnösökre várnak
az üres gyóntatószékek.
V.
Hallottalak, Uram, belefulladni
értünk az utolsó sóhajodba.
Éloi, Éloi lámmá szábáktáni?
Én nem akarom ezt mondani soha!
2006-11-22