Parafrázis

Egyszer megkereshetnélek.
Meg is teszem – vagy mégsem.
Sarokba szoríthatnálak,
hogy ne pusztuljak éhen.
Mert a véredre szomjazom.
Lágy színek, puha székek
között hogyan nyugodhatok?
Talán… ha megölnélek.

Mert a halálod akarom.
Erkölcsi halálodat!
Nem fizikait – csak számold
te is a hónapokat,
dühöngve tépkedd a naptárt,
s átkozd el az éveket!
Te is szaggass ki szívedből
elvérző emlékeket!

Azt akarom, hogy halott légy!
Bosszúszomjas angyalom
- jobb, ha hiszed – eljön érted
egy üvöltő hajnalon;
te pedig, könnyeid között
tudd meg, mi jutott nekem!
Hideg márványból faragott
szíved lett vesztőhelyem!

Akarsz nekem könyörögni,
vagy mondani valamit?
A szélbe szórtam a képed
ronggyá égett hamvait.
Éghez, földhöz, csúf ördöghöz
fohászkodtam, hogy fájjon!
Sír legyen a férjed, és a
magány csókoljon szájon!

Madár vagy. Rémült kismadár.
Repülnél, de hiába:
bezárlak téged örökre
egy acélkalitkába.
Jégcsappá fagysz, vagy porrá égsz:
úgy lesz, ahogy akarom!
Néma, síró szoborrá válsz:
tátott szájú fájdalom.

De már nem álmodok rólad,
s erről sem ábrándozom.
Beléd öregedtem én is
valamelyik tavaszon.
Már nem is akarlak látni:
elmúltál, mint egy korszak.
Semmi sem maradt utánad,
csak az átható porszag.

Nevezd nyugodtan átoknak.
Vagy aminek akarod.
Ha visszajönnél, lelökném
a vállamról a karod.
Igazán nem is érdekelsz:
állhatsz szakadék szélén,
vagy lehetsz boldog anyuka…
Tőlem aludhatsz békén.

2007-03-09