Várom
Hirtelen jött, egyszer csak itt volt. Időzőtt egy darabig és már suhant is tovább nesztelenül, selymes fényt hagyva maga után. Azt hittem káprázat, valami játéka a képzeletnek, megfoghatatlan, édes illatú tünemény. Amíg itt volt izgatott, kíváncsivá tett, türelmetlenné. Egyszerre akartam az egészet, gyorsan továbbadni, ezért éjszakáimat is feláldoztam. Illetve nem is áldozat volt, valami erő hajtott még, még, tovább. Aztán szívdobogva figyeltem, mennyit érek. Mi a válasz, tudok-e valamit, vagy csak én gondolom azt, hogy jó amit csinálok? Kétségek mindig vannak, és lesznek. Meg tudok-e felelni? Muszáj megfelelni? Vagy csak az a fontos, hogy élvezzem azt a folyamatot amíg létrejön, s azt a pillanatot, amikor útjára engedem meséimet? Bár kicsit féltem, védeni szeretném, még ha kissé félresikerült is egyik-másik. Most nyugodt vagyok, de nem üres.
Nem ígért semmit, de tudom nem hagy magamra, csak kicsit körbenéz a nagy világban, és aztán meglátogat újra. Várom.
|
|