Rita lassan ébredezni kezdett. Ilyenkor legelőszőr mindig az ablakot kereste tekintetével.
- Jó reggelt! Szép idő lesz ma is, látom az ablakot kémleli - lépett a kórterembe Zsuzsa nővér.
- Jó reggelt! Olyan jó volna kimenni, sétálni egy kicsit.
- Megkérdezzük majd viziten a főorvost, és ha rábólint, akkor délután kiviszem a teraszra. Rendben?
- Hú, de jó volna!
- Na, de most előbb egy pici szúrás a vérvételhez. Nagyon szépen alakulnak az eredmények.
- Igen, úgy tűnik. Talán haza is mehetek nemsokára. - tartja oda a karját a lány. Érdekes, már nem is érzi.
- Már kész is van! A hazamenetel szerintem azért még odébb lesz,  csak türelem, minden jól alakul, de tudja, hogy még vissza van egy kezelés.
- Tudom. - Rita önkéntelenül is elhúzta a száját a kezelés szó hallatára. Gyűlölte! Már nagyon elege van az egészből, a gyengeségből, a fájdalmakból, a hányásokból, mindenből! Most egy kis szünet van, és nem akar erre gondolni, most jól érzi magát, csak fáradt, de lassan visszatér az ereje.
- Ó, de rossz kedve lett hirtelen. Mindjárt visszajövök, és kap friss ágyneműt, meg kimegyünk zuhanyozni, az majd felvidítja.
Zsuzsa nővér mindig nagyon kedves, segítőkész. Rita szereti, ha ő van szolgálatban. Jókat szoktak beszélgetni, még akkor is meg tudja nevettetni, amikor sírni volna kedve.

Sírni pedig sokszor volt kedve az elmúlt egy évben. Először csak arra panaszkodott, hogy nagyon fáradt, kimerült. De hát sokat dolgozott, meg a tánc is sok energiát vitt magával. Már addig fajult a dolog, hogy nem volt kedve elmenni a próbákra, pedig a tánc az élete volt mindig is. Már általános iskolásként a suli néptánccsoportjában ropta, és abba sem hagyta egészen a betegségéig. Szedett mindenféle vitamint, evett sok gyümölcsöt, zöldséget, azt gondolta valami vitamin hiányozhat a szervezetéből, kimerülnek a tartalékok tél végére. Amikor már édesanyja is mondta, hogy sápadt, rosszul néz ki, és sokat fogyott, akkor ment el orvoshoz. Az első vérvételkor rosszul lett, nem bírta a vér látványát, most már meg sem kottyan neki.
Vizsgálat, vizsgálatot követett, táppénzre kellett mennie, ideges volt és nagyon félt. Párjával is szakított, illetve pont a férfi hagyta el, azért mert hiányzott belőle az élet. Legalábbis ezt vágta a fejéhez. Teljesen kimerült, amikor március 12-én megtudott mindent. Anyukája kísérte el az orvoshoz, jó, hogy ott volt.
Azóta különböző kezeléseket csinált végig, kemoterápiát, sugárterápiát, műtötték is. Többet van kórházban, mint otthon. De most biztatóak az eredmények, most van egy pici reménysugár.

- Tényleg sokkal jobb így megfürödve, tiszta ágyneműben.
- Mondtam én. Hozom a reggelit, aztán mindjárt vizit.
A kakaó finom volt, de mást nem kért hozzá. Hányinger most nem kínozta, de valahogy nem esett jól az evés.
Szeme az üres ágyra tévedt. Nemrég, még Ágival osztotta meg a kórtermet. Áginak ugyanaz a betegsége, mint neki, csak később diagnosztizálták, két évvel fiatalabb Ritánál. Hihetetlen, de most sem tud múlt időben gondolni rá, pedig Ági már nem él. Nagyon kiborult, azon a délutánon, amikor észrevette, hogy barátnője nem lélegzik. Sokan meghaltak már körülötte, de ez más volt, nagyon más! Kérdezték rakják-e át másik szobába, de nem akarta.
- Jó napot Rita! - zavarta meg gondolataiban a reggeli vizit. - Hogy van ma?
- Köszönöm, jól érzem magam.
- Ez látszik a vérképből is! - mosolygott a főorvos, aki egyébként leginkább egy jóságos nagyapóra hasonlít. Még beszélt pár szót a többi orvossal, aztán indulni készültek.
- Főorvos úr! Szeretnék kérni valamit.
- Rita, csak tessék! Miben segíthetek?
- Kimehetnék kicsit az udvarra? Zsuzsa nővér segítene.
- Hátha ez a kívánsága, legyen. Délután, de jól felöltözve, nehogy megfázzon, csalóka még az áprilisi napfény.
- Köszönöm szépen! - csillant meg a szeme Ritának.
- Akkor a holnapi viszontlátásra! - búcsúzott az orvos csapat.
- Még valami! Az ebédet kötelező megenni! A levest is. - fordult vissza az ajtóból a fehérköpenyes jóságos nagyapó.

Rita megtett mindent, még a levest is kikanalazta, meg is lett a jutalom. Igaz kerekesszéken tolta ki Zsuzsa nővér, de a lány nem bánta, még nem érezte elég biztosnak magát a sétához. Mindent gyönyörűnek látott, élvezte a csillogást, a színeket, a zajokat. Olyan élettel teli volt minden, hogy majd kicsattant. Nem is értette, hogy nem emelkedik fel a magasba, hiszen könnyűnek érezte magát.
Valaki még volt a teraszon. Egy fiú. Köszöntek egymásnak, de csak ennyi, Rita nem ért rá másra figyelni.
Csodálatos órát élhetett meg a szabadban, s mert az eredmények mindig jók voltak, engedélyezték, hogy mindennap kimehessen. Napról, napra több ereje lett, már kíséret sem kellett.
- Mit olvasol?
Rita felnézett könyvéből. A fiú volt az, akivel azóta is köszönőviszonyban vannak.
- Szabó Magda könyve.
- Ahha. És Jó?
- Persze. Ha akarod, majd kölcsönadom.
- Az jó lesz. Ákos vagyok. - mutatkozott be a fiú - Csak azért, hogy ne ismeretlennek add kölcsön a könyved.
- Rita. Csak, hogy ne ismeretlentől kérd kölcsön. - Mindketten jót nevettek.
- Te, figyelj! Cukor ment a szemedbe? Olyan édesen nézel!
- Nem vagy kicsit rámenős? - nézett rá Rita.
- Bocsánat - vörösödött Ákos - Tudod, van egy öcsém, most 10 éves. Az utolsó látogatáson mondta nekem, hogy ez egy jó csajozós szöveg. Gondoltam, ha neki bejött, akkor.....
- Aranyos tesód van.
- Késői gyerek, 12 év a különbség köztünk.
Aztán csak beszélgettek, beszélgettek, órákon, napokon, heteken át. Ha egyikük nem tudott kimenni a másik megkereste, együtt izgultak minden eredményért, együtt örültek minden jó hírnek. Egyszer hétvégén, a folyosón kerekesszék versenyt rendeztek, döntetlen lett, és szerencsére Zsuzsa nővér volt az ügyeletes. Május volt, amikor az első csók elcsattant.
- Miért vártunk eddig? - kérdezte Ákos.
- Nem értem.
- Nekünk az idő az egyetlen ellenségünk. Használjuk ki! Soha nem tudjuk, mit hoz a holnap. Szeretlek, annyira, mint eddig senkit a világon, és azt szeretném, hogy amíg együtt lehetünk, addig boldogok legyünk!
- Megijesztesz.
- Rita! Hiszen mindketten tudjuk, amit tudnunk kell a betegségünkről.
- Ákos, nem szabad így beletörődni! Küzdeni kell! Nekem van miért! Érted akarok élni, akarj te is!
- Akarok kedves, akarok! Gyere, ne sírj! - ölelte át a lányt, s így maradtak nagyon sokáig, csendben, szerelemben.

Kezdődött az újabb terápia Ritának. Ákos amikor csak lehetett látogatta, bíztatta, erőt adott neki. Gyötrelmes volt az a hét, de a lány hősiesen kitartott, nem akarta elhagyni magát. Amikor már újra kimehetett, Ákost nem találta a teraszon. A félelem markolni kezdte a szíve tájékán. Nagyon félt a választól, de azért megkérdezte az éppen szolgálatban lévő Magda nővért:
- Ákos ma nem jöhet ki?
- Tudja Rita, Ákos belázasodott. A sterilszobában van. Ha szeretné, odatolom, de csak ablakon keresztül nézheti meg.
Rita pontosan tudta mit jelen ez, ő is volt már ott. Nagyon hálás volt Magdának, amiért segített, hogy lássa szerelmét. A fehér ágyba belesüppedt Ákos, mintha eggyé vált volna vele. Rita megkocogtatta óvatosan az üveget, a fiú sápadt arca felragyogott, szeme csillogott. Így nézték egymást némán.
Másnap reggel Rita nagyon rosszul lett, alig kapott levegőt, azt hitte, menten megfullad, láza magasra szökött, laboreredménye is romlott. A főorvos az elkülönítőbe helyeztette át. Rita másnap nem emlékezett az elmúlt napra, éjszakára, amikor magához tért, Ákost látta a szomszéd ágyon.
- Szia! Követlek. Látod? Tőlem már nem szabadulhatsz, szerelemre vagy ítélve. Az én szerelmemre.
- Nem is akarok. Veled akarok lenni örökre. Szerencsére közel van hozzám az ágyad.

Magda nővér sírva rohant a nővérszobába.
- Zsuzsa, gyere gyorsan!
- Mi a baj? - sietett Zsuzsa Magda után, aki kézen fogva húzta nővértársát.
- Nézd őket!
Ritát látták és Ákost. Egymás kezét fogva, boldogságot sugárzó, mosolygó arccal tértek örök nyugalomra.
- Ó istenem! Ne sírj Magda! Látod? A sorsuk beteljesedett. Ők győztek!