- Szeva!
- Szia! Mikor jöttél?
- Nem tudom. Tán egy órája.
- Aha.
Csend. Senki nem jár az utcán. Csak ők ketten ülnek a padon, a parkban.
- Mi az?
- Mi, mi?
- Hát ott az arcodon.
- Nem tudom. Hol?
- A bal felén. A szemed alatt.
- Miért milyen?
- Lila - a lány gyengéden hozzáér - itt.
- Szzzzzzz - kapja el a fejét a fiú.
- Jaj, bocs. Tegyünk rá hideget. Még szerencse, hogy esett a hó - hoz is a lány egy marékravalót.
- Nincs rajrad kesztyű. Fázik a kezed?
- Nem baj. Nem érzem. Jobb így?
- Jobb...... Apám volt. 
- Miért?
- Nem tudom. Azt hiszem megvontam a vállam. Azt mondta pofátlan élősködő vagyok.
- Értem.
- De az is lehet, hogy ez volt az ajándék. Elvégre Karácsony van. - Az. Karácsony.
A lány kicsit közelebb húzódott a fiúhoz.
- Fázol? Kabátot sem húztál.
- Nem volt rá idő.
- Cirkusz?
- Ja, szokásos. Sokat ittak. De időben leléptem.
- Nem vagy éhes?
- Volt rántott hús, meg krumplipüré. De nem sokat ettem.
- Nálunk is volt ebéd, de azon már nem vettem részt. Itt a kabátom húzd fel. Rajtam van ez a jó vastag pulcsi, még a nagyi kötötte.
- Köszi.
- Hoztam neked valamit. Már tegnap este bedugtam a kabátom zsebébe. Tessék.
A fiú a lány kezébe csúsztatja a szépen becsomagolt kicsi dobozkát. A lány izgatottan bontogatja, de vigyázva, hogy ne szakadjon el a papír. Egy cérnából csomózott színes karkötő kerül elő.
- De gyönyörű!!!! Te csináltad?
- Neked. Gyere, segítek feltenni.
- Soha nem veszem le! Köszönöm!
- Hoztam csokit is.
Csendben majszolják a finom édességet. Lassan elkezd szállingózni a hó, majd egyre nagyobb pelyhekben, egyre sűrűbben.
- Csodálatos!!!
- Nézd, mint a mesében.
- Gyere kapj el!
- Na megállj, megdobállak hógolyóval!
- Úgysem érsz utol!
- Mindjárt megvagy.
Mindketten kacagva a hóba huppannak. Ha valaki messziről figyelné őket, két hancúrozó vidám  tizenéves gyereket látna, akik éppen hóangyalt játszanak. Csak a szülőket keresné hiába.