Még egyszer ellenőrizte a csomagokat, nem akart semmit elfelejteni. Nem sokáig lesz távol, ma megy, holnap már jön is vissza, aztán végre együtt lehet Saroltával. Már régen megígérte, hogy a szentestét a szüleivel tölti, ennyit kibír. Igaz Sári mondta, hogy szívesen vele tart, de így jobb, ma ő is a szüleihez utazott, olyan édesen búcsúzott, még most is beleborzong, ahogy visszagondol. Ez a lány egy csoda, nélküle az élet sivár lenne! Gyönyörű ajándékot választott neki, igazi meglepetés! Gondosan szemügyrevette az összes szóbajövő gyűrűt, már szeptemberben elkezdett körbejárni, hogy megtalálja a megfelelőt, és végül is sikerült! Holnap este fogja odaadni, tervei szerint hazaér úgy délután kettő körül, megsüti azt a pulykát, megteríti az asztalt, mire Sarolta is megérkezik, kész lesz minden.
 Észre sem vette, milyen hamar megérkezett szülei házához. Már látta is édesanyját, aki kötényében sietett elé.
- Isten hozott drága fiam! Gyere, kinyitom a nagykaput, állj be azzal a gyönyörű autóval az udvarba.
Apja is megjelen az udvaron, lapáttal a kezében, valószínűleg mostanra takarította el a bejáróról a havat.
- Szervusz fiam! - ölelkezett össze a két férfi  - No, menjünk beljebb, hideg van idekinn, már reggel óta esik a hó. Begyújtottam a kandallóba.
- Jövök apa, csak hozom a táskám is.
- Tacsi, ejnye, ne ugass már! Hát nem ismered meg az Andrist? - próbálta anyja a kiskutyát távoltartani fiától, aki persze nem akart szótfogadni.
- Hagyd csak anya, játszani akar - simogatta meg András a kutya buksiját, aki erre vidáman csóválni kezdte a farkát játékot remélve. Az viszont elmaradt, hivogatóbb volt a szoba melege.
- Gyere, had nézzelek! Gyerekem te lefogytál!
-  Á, csak tudod járok konditerembe. Egy kis edzés, csodákra képes.
- Várj csak, mindjárt kész az ebéd, terítek, addig beszélgessetek csak apáddal.
Ez, az beszélgetni, mintha az megrendelésre menne. Máshol jártak a gondolatai, nagyon messze innen.
- No, és hogy megy sorod?
- Jól, egész jól. Előléptettek, sok a munka.
- Az nem baj fiam, akkor pénz is van.
- Az. És ti? Mi újság itthon?
- Semmi különös, éldegélünk.
- Jöhettek, készen vagyok - szólt be a konyhából anya.
Csendesen ették az ebédet, ami igazán jól esett Andrásnak.
- Anya, ez nagyon finom volt, igazán finom!
- Örülök, hogy ízlett, vegyél még, van bőven.
- Köszönöm, ennyi elég is.
- Kérsz kávét?
- Majd én megcsinálom, apa te is innál?
- Nem kávézom, mióta magas a vérnyomásom.
András ezen meglepődött kicsit, de nem kérdezett semmit. Csak megitta a feketét, miközben hallgatta anyja beszámolóját arról, mi minden történt a faluban, aztán meg arról, hogy a rokonságban. Nem ismert mindenkit, akiről szó volt, de igazából nem is érdekelte. Megígérte magának, hogy most nem lesz veszekedés, illedelmesen fog viselkedni, akármennyire is unja, nem mutatja. Nem akarta a szüleit bántani, mégiscsak ők nevelték fel, de ő már nem ebben a világban él, Ő sokkal többre vitte, és még viszi is, szépen építgeti az életét. Utoljára is ezen kaptak össze, még nyáron volt, azóta csak telefonon beszélt velük. Tulajdonképpen most is csak Sári rábeszélésére jött haza. Ó Sári! Angyal ez a lány!
- A fenyőt mikor díszítjük?
- Már kész, a nagyszobában áll. Mikor utazol vissza? - tette fel apja a kérdést.
- Holnap reggelre terveztem.
- Gondoltam.
- Sári vár.
- Miért nem hoztad el? Legalább megismertük volna.
- Hagyd Ica, nem vagyunk uri társaság.
- Ugyan apa! Ő is a szüleihez ment, így beszéltük meg.
- Az más. - dörmögte bajsza alatt az idősebb férfi, mondott volna mást is, de pontosan látta felesége pillantását, jobbnak látta, ha hallgat. Jobban is tette, hiszen ő is ígért valamit Icának. Be is kell tartani. Ez az asszony megérdemel egy kis nyugalmat, vigyázni akar rá, azt szeretné, hogy boldog legyen. Ezért nem szól, inkább kimegy, van még mit lapátolni.
- Elmegyek, járok egyet.
- Menj csak fiam. Figyelj, itt van ez a csomag, beadnád az intézetbe? Egy kis sütemény van benne.
- Mint, minden évben. Persze, beadom.
Az intézet, nem olyan intézet, ami mindenki eszébe ötlik, ez három családi ház, olyan lakásotthon féle, a faluszélén. Jó hármnegyedórás séta, de egyáltalán nem bánta ezt András. Addig legalább véletlen sincs vita. Jó lenne beszélni Sárival, csakhogy itt nincs térerő. Ez igen! Mintha a világ végén lenne az ember. Sűrű pelyhekben hull a hó,  még jó, hogy a szél nem fúj. Nincs senki az utcán, csak az ő lábnyoma töri meg a fehérséget. Az udvarokba benézve egy-egy kutya vakkant csak, inkább behúzódnak ők is valami védett helyre. A süteménynek nagyon örültek, pár szót beszélgetett a gondozóval, régóta ismeri, egy osztályba jártak az általánosban. Nem időzött sokat, mire hazatért kissé el is fáradt, jól kiszívta erejét a tiszta, téli falusi levegő. Legszívesebben aludt volna egyet, de tudta, anyja pontosan szereti betartani a szertartást. Már szólt a halk zene, amint beért a házba. Anya és apa ünneplőbe öltöztek, ami apjánál egy öltönynadrágot fehér inggel, anyjánál a kék kösztümöt jelentette. Ő is elment átöltözni, az ajándékokat pedig a fa alá tette. Emlékezett, a titkárnője, Vali, azt mondta a kék papíros az apjáé, a piros, az anyjáé, nem fogja összekeverni. Valira bízta az ajándékvételt, adott bőven pénzt rá, bízott a lány izlésében. Hogy mit rejtenek a csomagok, arról fogalma sincs, lehet, hogy Vali említette, de nem emlékszik. Így neki is meglepetés lesz. Ha Sári nem beszél annyit, akkor postán küldte volna el, most legalább látja mit ad.
Már hallotta is a csengettyűt, ami jelezte, elkezdődött. Gyerekkorában alig várta, hogy megszólaljon, és beléphessen a szobába. Gyertyát gyújtottak, és énekeltek, aztán átadták egymásnak az ajándékokat. András könyvet kapott, anyja megjegyezte, hogy szereti a krimiket.  Örült neki, igazán, ezt még nem is olvasta, biztos jó lesz. Szülei is mosolyogtak, amikor kibontották a csomagukat, úgy tünt tetszik a meglepetés.
Vacsora közben beszélgettek régi dolgokról, nagyiékról, utánna még kártyáztak is egyet. András fáradtan zuhant az ágyba, rögtön el is aludt. Aztán felébredt, szüleit hallotta beszélgetni.
- Én mondom neked, ez a fiú, nem a mi fiúnk.
- Ugyan! Beszélsz bolondságokat Géza!
- Hidd el! Nagyon megváltozott!
- Mindenki változik, még te is!
- Jó, persze. De amikor elment itthonról, nem volt ilyen gőgös, ilyen ki ha nem én.
- Nagy ember lett. Okos gyerek, sok pénzt keres, magas beosztásban dolgozik. Ennyi. Légy rá büszke.
- Az vagyok!
- Akkor meg mi a baj?
- Elvesztettük.
- Miiii??
- Nézd csak meg az ajándékait? Szerinted? Mekkora szemekkel nézte, mintha előszőr látná azt a gyöngysort, amit te kaptál. Ugyan mikor látta, hogy ilyet hordasz?
- Jót akart.
- Vagy ott van az a nyakkendő a tűvel? Utoljára nyakkendő az esküvőnkön volt rajtam. Nem ismer bennünket már.
- Más világban él, de a mi gyerekünk, és én nagyon szeretem.
- Én is nagyon. Csak hiányzik.
- Gyere, had bújjak hozzád!
- Huhh, de hideg a lábad megint.
- Mindig fázik, tudod.
András többet nem hallott, lassan álomba szenderült.
 Korán ébredt, de nem tudta valóság volt-e vagy csak álom, ami olyan frissen benne lobogott. Elindult délután, vitte a süteményt, aztán a dombon volt a szüleivel, szánkóztak, hancúroztak, majd Sári jelent meg sok- sok vastag zoknit hozott egy hatalmas dobozban, és csak nevettek, nevettek.
- Anya, apa! - kopogott a szülői háló ajtaján.
- Mi a baj? Hány óra?
- Még nincs öt sem.
- Már indulsz? Azt hittem csak később....
- Nem, nem indulok, csak.. -kereste a szavakat, amiket el akart mondani, egyszerre túl sok akart utat törni magának, így csak értelmetlenül dadogni kezdett.
- Andris! Mi a baj? Hallod?
- Igen, csak.... mindjárt. - vett egy nagy levegőt és belekezdett - Tudjátok, én nagyon büszke vagyok rátok, és nagyon szeretlek benneteket, és nem akarok fájdalmat okozni. Mostanában nagyon elszaladt velem a ló, és igen, apa igazad van, hogy keveset vagyok itthon, de ez nem azt jelenti, ogy elveszítetek! És akarom tudni mi van veletek, és segíteni akarok nektek, hiszen nektek köszönhetek mindent. Azt találtam ki, hogy elviszlek magammal benneteket a városba, együtt töltjük a Karácsonyt, megismerhetitek Sárit. Ugye jöttök?
- Ó fiam! Hogy mehetnénk? Tudod, hogy ott vannak az álatok, eteni kell, nem hagyhatjuk több napra magára őket.
- Akkor visszajövünk Saroltával. Mit szóltok, jöhetünk?
- Persze kicsim, gyertek...
 
 A legértékesebb ajándék, a szeretet, soha nem veszik el, legfeljebb megfeledkezünk róla, vagy nem tudjuk/merjük éreztetni , ezért pótólni igyekszünk drága, sok pénzért megvehető tárgyakkal.