Sajtra éhes a kisegér, nem is gondol rá milyen veszély kimerészkedni a lyukból.
Csak a bajsza remegése téríthetné észre. De mégse! Pedig van mitől félnie.
Először is ott van Cirmoska, a csíkos bundájú kandúr macska,
aztán az a félelmetes egérfogó-szerkezet is igazán rémes!
Már egyszer odacsípte a  farkincáját, ami azóta egy ujjnyival rövidebb,
s ha közelről vizsgáljuk, látszik, hogy bizony fájdalmas lehetett ez a kis ütközet.
De az éhség nagyúr! Vakmerővé teszi az egeret!
Fittyet hányva minden rég tudott szabályra, nem figyelve dédapja ősi szavára, mi szerint:
" Egy egér legyen óvatos, körültekintő, soha nem hóbortos! "
Egerünk elfeledve minden tudományt, sajtszerző útra indul, s lám, alig tesz meg pár lépést, hirtelen egy seprűvel találja magát szemben.
Hajjajjj! Most mi lesz?
Hisz a gazdasszonyról én is megfeledkeztem, pedig itt van!
Épp a konyhát sepregetve látta meg, a kis tolvaj, beste lelke, hogy oson éppen a polc felé.
Üldözőbe is veszi az apróságot, ki lélekszakadva vágtáz ott, a gazdasszony előtt.
Az asszonyság meg csapkodva a seprővel, néha eltalál egy-egy tányért, lábost fedővel,
ami aztán víg zene-bonát csapva a földre repül, ott lenn pedig szerte-széjjel terül,
az asszonysággal együtt, ki saját lábába megbotolva, hasra vágódik irtózatosan jajgatva.
Kisegérkének nagy a szerencséje, megmenekül éppen, már sajtot sem kérne.
Jó lesz a dió, mi tegnapról megmaradt!
S már tervet is készít, újat, hogy szerez sajtot, holnap!