Csak egy emlék
A siető eső porillata orromba csalta a régmúltat.
Érzem nagyanyám arcát, melengető dolgos kezét.
Nehéz terővel vállán, indulunk az állomásra,
meztelen talpam csattog a hosszú úton.
Én még nem tudom mi az igazi fájdalom,
csak érzem, hogy vakítja szemem a felkelő Nap.
Nehéz lépnem, hamar fáradok, de mama nem hagy,
menni kell, mert indul a vonat.
Csendesen baktatunk, majd halkan egy nótát dúdol,
olyan kesergőst, amit a rádióban adnak délben,
azt szoktuk hallgatni náluk ebédidőben.
Akkor még azt gondoltam így lesz ez míg világ a világ,
mama és én megyünk az úton, batyuval a vállán,
benne kopasztott tyúk, gyümölcs, vagy gomba,
mind eladni visszük a városi piacra.
Az eső is azért volt ilyen sietős az imént,
hogy előcsalja ezt a régi képet,
talán a mama ezzel üzent: én mindig itt leszek veled.
|
|