Egyszer régen, hajdanán,
mikor dinnye nőtt a fán,
no akkor történt amit mondok,
elhiheted, nem hazudok.
Vándorolni ment a legény,
tarisznyába puha kenyér
került és szalonna,
no meg az apja bora.
Elindult a nagy világnak
kalandokat hol találhat.
Eljutott a szomszéd kertig,
gondolván ott megpihenik.
Falatozott jó étvággyal,
öblítgetett egy korty borral.
Nehéz ám a vándor sora!
Rá is tört a nagy buzgalma,
hortyogása messzi hallott,
azt hitték tán medve van ott
ki dézsmálja a veteményest,
vagy épp a málnát ízlelné meg.
Összegyűlt a falu népe,
s kinek mi volt a keze ügyibe
fogták a vellát, kapát, gereblét
mind célba vették a szomszédnak kertjét,
hogy elkergessék azt a fenevadat,
ki embereket efféle hangon riogat.
A legény meg mindeközben
a másik oldalára fordulva éppen
egy hangyavárra telepedett,
kiknek ez igen nem tetszett.
Csatasorban támadott a sereg,
pont neki a legény ülepének,
ki álmából riadva talpra ugrott legott,
s mint ki eszét veszítette, nekiiramodott.
Futott, hogy a lába vitte,
emígy kiáltozott közbe:
- Jaj nekem, itt vagyon a pokloknak rémsége!
Szemközt meg szerszámostól a falunak népe,
azt hitték ménkű ütött imént a legénybe.
- No, hát akkor nem medve az! - szólott egy atyámfia,
pödrött bajusza alól messze zengett szava.
Csak a legény füle volt süket reája,
csapdosta magát furcsán ugrálva,
meg jajgatott, sírt és rítt szegényke,
mert a hangyáknak kegyét hiába is kérte
nem hallották azok, csak csípték, marták
még egy picinykét is dehogy sajnálták!
- Én azt mondom baj van biza!
Belébújhatott a Lucifer rokona!
Így szólt Miska a falu lódoktora,
pápaszeme alatt vöröslött az orra.
- Segítsünk emberek, zargassuk el a gonoszt!
Te meg siess Kismiska, hívjad ide a papot!
Űzni kezdték az ördögöt, seprővel, lapáttal,
meg még számos hasonló szerszámmal.
A legény nem értette mit akarnak vele,
jobbnak látta ha hűlten marad a helye,
ezért aztán nyakába kapta a lábát,
s nekilódult, hogy meglelje a házát,
ottan aztán bebújt a legbelső szobába,
annak is az utolsó sarkába.
Elég is volt neki a kalandoknak sora,
nem vágyik vándorbotot kézbe venni már ma.
Talán majd holnap, vagy vasárnap délután,
elindulhat újra sebei gyógyulván,
Hisz oly nagy a világ, nincs is tán vége,
mint az én mesémnek. Hát fuss el véle!