Csipi maci /mese fölnőtteknek is/

Egyszer, nem is olyan régen,
csillagok ragyogtak fenn az égen.
No, ebben semmi csoda nem volt,
hiszen éjjelente többnyire ez a mód.
Hanem, lenn a földön, a csillagos ég alatt,
igencsak búslakodott egy pici alak.
Nem volt nagyobb, csak úgy két arasznyi,
barna bundája csupa-csupa pacni,
piros nadrágot viselt még felette,
s kockás ingét is felvette
még akkor reggel, mikor otthonról indult,
Bencével az erdőbe kirándult.
Velük jött még anya, apa,
és a pöttönke Sári baba.
Csipi macit, - merthogy így hívták őkelmét-
Bence egy kőre ültette épp,
mikor Sárika a totyogó bébi,
elindult világgá. Gondolta megnézi
mi lehet a dombon túl, a réten,
talán még egy tündérrel is találkozik éppen.
Ha már ő elindult, hát a család is követte,
kivéve Csipit, hisz pajtása őt elfeledte.
S mert játék volt csupán a mackó
csak a mesében hagyja el ajkát a szó,
ezért a kisfiú nem is hallhatta,
mikor gondolatban azt kérte:
- Ne hagyj itt, vigyél haza!
Ott maradt Csipi csendben üldögélve
és várt, szívből remélve,
hogy hiányát észreveszi Bence
és visszajön érte a virágos rétre.
Telt az idő, peregtek a percek,
majd a napok, és a hetek.
Esett az eső, sütött a Nap
szélvihar tombolt, s a fák alatt
előbb levélszőnyeg, vörös-sárga,
majd a hó fehér subája
borult hidegen a tájra.
Csipi nem mozdult, hiába hívták
az erdei állatok. Szívesen látták
volna vendégként, kuckójuk melegét kínálták,
de a mackó makacsul ült tovább a kövön.
- Tudom, hogy hiányzok neki, és eljön,
tán már holnap, vagy jövő héten!
Az nem lehet, hogy elfelejtsen!
Telt az idő, múlt az idő, sok tavasz és nyár
köszönt el mióta Csipi maci a kövön vár.
S azon az éjjelen,
mikor a csillagok ragyogtak az égen
búsan arra gondolt, hogy már vége,
ha holnap sem jön, ő bizony eltűnik örökre.
Többé hírét sem hallja majd senki,
elmegy innen, más világot keresni.
Álomba ringatta egy lágy szellő,
aztán reggel, mint mindig, csicsergő
barátai a madarak köszöntötték
s kívántak sok szerencsét.
Hamarosan hangokat hallott, ismerőst.
Azt hitte álmodik, hisz oly sokszor elképzelte,
milyen lesz, mikor újra találkoznak, ő és Bence.
Egy család közeledett, anya és apa,
mellettük ugrált két copfos lányka.
Mily ostoba a világ, jól becsapta Csipit!
Hogy is remélhette; most végre meglelik
és hazatérhet puha nyugalomba.
Eltűnt minden, mi eddig itt tartotta...
Ezt gondolta mikor kezek érintették,
s gyengéden a fényre emelték.
- Éppen, mint Csipi. Kedves mackóm te vagy?
Olyan rég láttalak, el sem hiszem, hogy itt vagy!
Piros a nadrágod, igaz jól megkopott,
anya varrta neked, no az sem tegnap volt.
Látjátok gyerekek! Ő az én barátom,
kit elveszítettem, de hittem, hogy megtalálom.
S lám így is lett! Többé nem eresztlek,
már velem leszel ameddig csak élek.
Sután állt egy férfi, kinek neve Bence
ölelte Csipit ki már öreg medve.
Így marad ez most már, míg világ a világ,
egymás karjában pihen a két jó barát.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=27828