Ha verset írnék
Most könnyű, libbenő sorokat akarok írni,
hogy vígadjon lelkem, ne kelljen sírni.
Beleszövöm a napnak sugarát
mi arcomon játszik, és az ablakon át
látom a szomszéd gyereket,
iskolába indul, rám néz, integet.
Idefestem az ősznek aranyát,
az avar zizzenését, lépteim nyomát.
Hívom a hangokat, mit a hajnal hozott,
és a csendet, mit a reggel ellopott.
A megkopott szavakat újra fényezem,
és elringatom soraimat szellő éneken.
Megírom anyám könnyű mosolyát,
hogy újra éljen millió emléken át.
Virágszirmok lágyan a földig hajolnak,
mikor szavaim hozzá, az égbe eljutnak.
Varázsolok betűimmel csengő kacagást,
hamvadó tüzeinkbe éltető parázst.
Vidámat, kedvet, szépet akarok most,
hogy elfeledjem a szürke hétköznapot.
Megírom azt is, hogy tudok szeretni,
tudok adni, és bocsánatot keresni.
Szántom a papírt, híznak a sorok...
Istenem, csak ne lenne ilyen konok
az a bántó gondolat, mi itt kering felettem,
markában tart, és fojtogat!
Hogy lehet a képzelet ily ostoba?
Megáll a toll, kiszárad a tinta.
Egyél kalácsot, ha kenyérre nem telik!
Verset írni nem tudok, csak sírni, sírni reggelig
mely után eljön a nap, s én talán megélhetem,
hogy könnyű lesz a lélegzet, ó Magyar Istenem...
|
|