Úton...
Úton...
Csendesen vártalak mikor már elaludt a nap,
és sápadt fényemmel terítettem asztalt,
miközben tudtam, a tálból csak én merítek.
Pirkadt már, mire a gyertyát gyújtottam meg.
Madarak jelezték az új holnap jöttét,
nem akartad látni, a gyöngysor hogy szakadt szét.
Egyenként koppant minden perc a padlón,
szerte-szét gurult... hiába nézel vádlón.
Zakatolt a fejemben ezer gondolat,
rohant, mint a síneken az ezüstkék vonat.
Kellett egy állomás, ahol pihenhetek már,
csomagjaim letettem, testem, lelkem fájt.
Nem akarom újra élni, a film véget ért.
Nem foglak többé várni, nincs is már miért.
Gyöngysorom ismét ragyog, nem te fűzted fel.
Állomásom a vén tölgy vacka, tán sosem hagyom el.
2014.04.14.
|
|