Ringass, mint egykor. Ahogy hitbe zárnál,
úgy ölelj, fakuljon átokverte létem,
minden újabb percem árokká aláz már,
meghalni kényszerít, porban csúszni, térden...

vissza, csak vissza. Új álmok kellenek;
szél emel megint, és csillagokba reszket
könnyű magam, kérlek, ringasd a lelkemet,
szorítsd még magadhoz, úgy e, nem ereszted,

jó ez így, a csend. Semmi sem háborít,
kicsit még gyereknek, kicsit még boldogan
létezem, a béke hulláma elborít,
halványkék tükrében ott látom önmagam,

ringass, mint egykor, semmi sem érdekel,
s míg hagyom, a világ hadd folyjon rajtam át
valahol messze egy telefon játssza el
az
ébredés
ismétlő,
konok kis dallamát...