Tudod nehéz igába húzni sorsot
hol busong a múlt s a toll is elkopik;
vén időm pohárba tölt egy kortyot,
s az ég a filmbe tegnapot vetít.
Persze színaranyba önteném veled
szökő szavam, de nem tudom mit ér
ha káoszom megöl, s belém reked
dalom mi újuló tavaszt remél;
záporillatot regél a szél... mit ér
neked ha büszke fellegem nyomán
te már megértheted mi fáj s miér'.
Papírok közé veszett idő a nyár...
    taszít a tér a süllyedő hajó,
    hiszen ma már röpülni volna jó.