szende szellő szalad a pusztán kerti magányra köszön az est éhes fuvallat borzolja bőröm hevül az arc és reszket a test szédülve süllyedek sóhaj-aléltan holdfénybe merülten –kerülve bár fátyolos szemekkel csodákra tárva képzetem keringő dallama jár bénán bódító büszke szólamokkal zengő dalban pezsdítő futamok ölel az Éj már titkok leple alatt magamba zárom s mélyen hallgatok…
