Zord idő tolul fölém, elönt a fagy
de langy kezed deríti most a ráncom
és elsimul, hogy többé nem találom;
ám a tél nyomul, gonosz s ledöntve hagy;

varázsra nem hiszek és feszít a gond,
de még igézlek s igém imámba zár;
s a jégcsapok zenélnek… olcsó  bazár,
elgyötört virágra ontja szólamod;

s amint szitál a hó elernyedek, hogy
holnapomba véssek ártatlan jelent,
elírt jövőmbe ősi dalt, csak nehogy

oldja félelem mi gyomron üt jelet
majd,  ha tárt szemed előtt erőm kifogy,
ajkad ajkamra tér;  ne félj… nem lehet.