Messze már a part, a nyílt vizen vagyok
hajótörött, az áradat sodorna,
hát hagyom magam merülni, s komolyra
váltanék belül, ha már nyomot hagyott

a Mély korallja s a fenti csillagok
lám, szivacs gyanánt ivódnak itt belül
bár sötét az éj, de árnyra fény vetül,
zuhanni vágyom; a nyílt vizen vagyok

már vakon követni, bár az ész nem ért,
csak itt a mellkasomba bújva érzek…
és a Lenti Fenn kivár a kedvemért

hogy új mosolyba hull megannyi kékje
és elúszik, ám beúszik minden érv
magába szenderült sziporka létbe.